
Fotó: Csató Andrea
Újra élettel teltek meg a beomlott parajdi sóbánya környéki utcák, miután szerdán délután felfüggesztették az emberek kilakoltatásával kapcsolatos intézkedést. A lakók azonban így sem nyugodtak meg teljesen, hiszen további bányaomlástól tartanak.
2025. augusztus 13., 18:452025. augusztus 13., 18:45
Fotó: Csató Andrea
Nem szüntették meg a vészhelyzetet a beomlott sóbánya környékén, ugyanakkor szerdán délután négy órától felfüggesztették az emberek kilakoltatására vonatkozó intézkedést – erősítette meg a Székelyhonnak Petres Sándor, Hargita megye prefektusa. Mint mondta, működőképes a szeizmológiai eseményeket, illetve földmozgásokat mérő eszközökkel kapcsolatban álló riasztórendszer, így
Le is tesztelték az elfogadott cselekvési tervet, amit gondok esetén kell kövessenek az intézmények és a hatóságok.
Fotó: Csató Andrea
Mi is Parajdra utaztunk, hogy körülnézzünk a bánya környékén a kilakoltatás felfüggesztésének életbe lépésekor. A helyszínen pontban négy órakor bontották el a veszélyzóna határánál lévő kordont a csendőrség és a rendőrség munkatársai, akik arról biztosítottak, hogy a továbbiakban nyugodtan közlekedhetünk az úton. Tovább haladva azt tapasztaltuk, hogy
Fotó: Csató Andrea
A problémás bányarészre, illetve az ott kialakított munkatelepre vezető útvonalakat szalagokkal zárták le, ugyanakkor a Salrom munkatársai vigyáztak arra, hogy oda senki se mehessen be. A házak ablakai kinyíltak, jelezve, hogy otthon van a tulajdonosuk, továbbá
Itt találkoztunk Dávid Mártonnal, aki kifejtette, némileg megnyugvást jelent, hogy visszatérhetett otthonába, hiszen az elmúlt 75 napon a fiánál kellett lakjon, aki Makkfalván él.
Pontban négy órakor szabadították fel az utat a hatóságok
Fotó: Csató Andrea
– mondta a sajtó kérdésére. Mint mondta, hazatérését követően sem tudott teljesen megnyugodni, hiszen attól tart, hogy újabb problémák lesznek a beszakadt bányarésznél. Egyelőre bizonytalannak látja a jövőt.
Fotó: Csató Andrea
A helyszínről felhívtuk Paul Bejant, a bányánál zajló munkálatok vezetőjét, aki készségesen beengedett minket és a sajtó más munkatársait is a munkatelepre. Mint mondta,
amelyeket a dombokon elhelyezett betonnehezékekhez erősítenek. Dolgoznak a vezetékek befolyó részénél is, ahol betonozási munkálatok vannak folyamatban. Azt nem tudta pontosan megmondani, hogy mikor végeznek a kivitelezéssel, de annyit elárult, hogy csak napok kérdése.
Fotó: Csató Andrea
A kivitelezés befejeztével lezárják, majd átadják a Salromnak a munkatelepet. Azért nem mehet be a későbbiekben sem senki az építkezés helyszínére, mert továbbra is veszélyes a terep:
Azt már Petres Sándortól tudtuk, hogy zajlik a szakértői elemzés egy újabb vízelvezető meder kialakítása érdekében, ahol az a vízmennyiség távozhat, amelyet nem tud elnyelni a csőrendszer.
Fotó: Csató Andrea
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!