Az árvákért indulnak segélytúrára a vasparipák immár tizedik alkalommal. A karitatív megmozdulást a hazai és anyaországi motorosok közös programjaként rendezi meg augusztus 23-án az erdélyi ifj. Pállfy Béla, valamint a magyarországi Motorosok a Motorosokért Alapítvány és a Zozomoto motorosbolt. Idén a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyimesbükki gyermekotthonát karolták fel.
2014. augusztus 19., 12:232014. augusztus 19., 12:23
2014. augusztus 19., 12:242014. augusztus 19., 12:24
Tíz évvel ezelőtt kezdeményezték magyarországi motorosok az árvák megsegítésére szervezett túrát, akkor a dévai gyermekotthonnak gyűjtöttek több mint ötmillió forintot a motorosok. Első alkalommal mintegy 480 motorkerékpár érkezett az árvákhoz. Bár egyszeri dolognak indult, a pozitív visszajelzések hatására folytatták a segélytúrát – avatott be a kezdetekbe ifj. Pállfy Béla, aki székely motorosként 2008-ban csatlakozott a kezdeményezéshez. Az elmúlt években több száz árvának segítettek, így a gyergyószárhegyi, torockói és csíksomlyói gyerekekhez is túráztak már. Idén a gyimesbükki árvaháznak adományoznak: a karitatív megmozduláson összegyűlt pénzt egy mikrobusz megvásárlására szánják, amellyel kirándulásokra szállíthatják a gyerekeket.
„Nemcsak motorosokat, a klubok tagjait, hanem mindenkit várunk, akinek megdobban szíve a bőrkabát alatt” – magyarázta Béla, aki immár öt éve szervezője is a segélytúrának. Rendszerint egy tank benzin árát helyezik el a tulipános ládába, akik pedig nem tudnak részt venni, elküldhetik, esetleg szombaton, a székelyudvarhelyi gyülekezőn adhatják át adományukat a szervezőknek. Ugyanekkor pénz mellett tárgyakat is adományozhatnak a jótékony udvarhelyszékiek szombat délután két órától a Márton Áron téren. A magyarországi motoros szaküzlet kisteherautót is indít, ezzel tárgyi adományokat szállítanak a gyermekotthonba: jó állapotú ruhát, játékot, tartós fogyasztási cikkeket, mint mosóport, tisztítószert, valamint bármit, amire egy 5–15 éves gyereknek szüksége lehet.
A segélytúrára Székelyudvarhelyen szombaton, augusztus 23-án gyülekeznek a Márton Áron téren, ahonnan délután háromkor indulnak el a motorosok. Csíkszereda központjában lesz a pihenő, illetve itt várják meg a környékről csatlakozó társaikat. Innen haladnak tovább az ezeréves határ irányába, a gyimesbükki árvaházhoz, ahol az otthon lakói színdarabbal várják őket. „A gyerekek sokszor jobban várják a motorosokat, mint az ajándékokat” – mondta el Béla, hozzátéve, idén is motoroztatják majd a kicsiket.
Az idei Erdélyi Táncháztalálkozón résztvevő népes közösség pénteken délután vonult fel Székelyudvarhely utcáin – látványos képriportunkban mutatjuk a pillanatokat.
Kerítésnek hajtott autójával egy 40 éves férfi csütörtök este Homoródszentmártonban – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megrepedt egy gázvezeték Székelyudvarhelyen, a Petrom benzinkút közelében munkálatok végzése közben csütörtökön. A helyszínre a székelyudvarhelyi tűzoltók vonultak ki.
Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos, temetése pénteken lesz.
A tanévkezdéssel együtt újraindul a Lábbusz Székelyudvarhelyen is. A program működtetéséhez önkéntes sofőröket is keresnek.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás szeptember 3-án Székelykeresztúr és Alsóboldogfalva egyes részein.
Jelentős lépést tettek az emlődaganatok korszerű sebészeti ellátásában a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban. Az új technológiával már hat műtétet végeztek.
Lezárják az autós forgalom előtt szerda reggel 8 órától a Bethlen Gábor utca bíróság és kórházi körforgalom közötti szakaszát Székelyudvarhelyen.
Elkezdődött Székelyudvarhely köves utcáinak őszi karbantartása, ezért a következő időszakban több városrészben is ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában, ahol karbantartást végeznek a kövezett utakon – közölte a polgármesteri hivatal.
szóljon hozzá!