
Fotó: Veres Nándor
Eddig 163 ezer hektárnyi mezőgazdasági területen okozott több mint 30 százalékos terméskiesést a csapadékmentes nyár Hargita megyében. A károkat továbbra is a helyi önkormányzatoknál jelenthetik az érintett gazdák – írja hétfői címlapsztorijában a Csíki Hírlap.
2015. augusztus 17., 09:322015. augusztus 17., 09:32
Két hete kezdték el a kormánybiztosi hivatalok a mezőgazdasági kultúrákban keletkezett szárazságkárok felmérését a megyei mezőgazdasági igazgatóságok közreműködésével. A szakemberek már akkor kértek minden érintett gazdát, nagyobb mezőgazdasági termelőt, hogy a helyi önkormányzatoknál megtalálható formanyomtatványok által jelezzék az őket ért károkat – ismerteti az újság.
A Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság előzetes becslése szerint mintegy 162 780 hektárnyi területen okozott több mint 30 százalékos terméskiesést az idei csapadékmentes, forró nyár – számolt be a Csíki Hírlap érdeklődésére Török Jenő. A megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője hozzátette, az eltelt hetekben ugyan folyamatosan érkeztek a károsult gazdák bejelentései, azonban nem minden polgármesteri hivatal mozgósította kellőképpen a helyi gazdálkodókat. Vannak olyan települések, ahonnan egyetlen ilyen bejelentést sem adtak le – fejtette ki.
Több okból is fontos a károk minél gyorsabb és hatékonyabb bejelentése: egyrészt – a múlt évhez hasonlóan – számottevő kár esetén a károsultak idén is számíthatnak úgynevezett minimis-támogatásra vagy kormányzati finanszírozású kárpótlásra, másrészt a kért adócsökkentést, -eltörlést is úgy lehet elérni, ha van bejelentés a károkról – emelte ki a szakember. Ezért ajánlják a helyi önkormányzatoknak, hogy informálják a gazdákat, és ne mulasszák el a károk jelentését.
A terméskiesés nagyobb 30 százaléknál 2760 hektárnyi kukoricaföldön – az összterület mintegy 90 százalékán –, és a Keresztúr vidékén termesztett 14 hektárnyi cukorrépa-parcella teljes területén. A pityóka esetében az idén ültetett 9050 hektárból mintegy 4900 hektáron a kár nagyobb mint harminc százalék, sőt van, ahol 45 százalékos. A takarmánynövényekből aszálykárt szenvedett 18 750, míg silókukoricából 1760 hektárnyi. Emellett jelentős kárt jelentettek a természetes kaszálók esetében, ahol 72 900 hektár érintett, illetve a havasi legelők esetében, ahol 58 750 hektár.
Török pénteken arról is beszámolt, hogy mintegy 50 napja (június 26.–augusztus 14.) nem esett jelentős mennyiségű csapadék a megyében. A napközbeni 32–33 Celsius-fokos hőmérsékletben – amely a talajban, magházakban elérte az 50 fokot – nem tudott fejlődni burgonya. Így nem találta meglepőnek azt sem, hogy a múlt héten már szedték a pityókát a Csíkszentmárton és Csíkkozmás közötti mezőben.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!