
Nem veszélytelen az élet Székelyudvarhelyen, a Solymossy és a Tábor utcák találkozásánál álló sarki házban. Az épületbe az elmúlt hat év alatt már hat alkalommal ütközött gépkocsi. A ház sarkát fémből készült szalagkorlát és jókora kövek védik, az épület mellett, az út szélén vascölöpök állnak, de ezek sem tudták megakadályozni, hogy hétfőn ismét belehajtson a házba egy autó.
2011. április 05., 17:442011. április 05., 17:44
Gépkocsi hajtott a Solymossy és a Tábor utcák találkozásánál álló sarki házba hétfőn, kitörve az út szélén álló vascölöpöt, átszakítva a kerítést, majd nekicsapódva a ház falának. A Ford típusú autó a Solymossy utcából érkezett, az éles kanyart bevéve ráfordult a Tábor utcára, majd a háznak ütközött.
Bokor Lenke, az ingatlan tulajdonosa szerkesztőségünket kereste meg panaszával, ugyanis, mint mondja, nem ez az első alkalom, hogy autó ütközik a háznak. A legutóbbi, hétfőn történt baleset volt a legsúlyosabb mind közül, az ütközés erejétől egy belső válaszfal is elmozdult helyéről, a faliszekrényekről lehulltak a cserépedények, az ablakkeret is kimozdult helyéről – mutatja az ütközés során keletkezett több centiméteres rést a károsult.
A javítással megbízott cég szakembere szerint éppen a tartófalra merőlegesen ráépített tégla válaszfal fogta fel az ütközés erejének egy részét, de még így is centiméterekre távolodott eredeti helyétől. A ház tulajdonosa az ütközés helyétől néhány méterre, az asztal mellett ült a baleset pillanatában, mint mondja, nagyon megijedt a nagy robajtól, aznap éjjel nem is mert a földszinten aludni. „A kertben dolgoztam, és azt terveztem, hogy itt elöl egy kicsit rendbe teszem. Ha éppen ott vagyok, oda is csaphatott volna. Nagyon durva volt. Hat éve lakom itt, azóta hatszor jöttek be” – mondja Bokor Lenke.
Az idős hölgy két évvel korábban jókora köveket hozatott a ház sarkához, a kerítés és az út között lévő gyepre, illetve védelmi célból egy fémből készült szalagkorlát is került az út szélére a két utca találkozásánál, ezek már két autót fogtak fel az elmúlt években, az egyik a több mint száz kilós követ is elsodorta.
„Az egyiknek a kocsija eléggé tönkrement, de még ő jegyezte meg nekem, hogy miért nem tetettem oda gumit. Hát ez volt a teteje mindennek” – meséli a ház tulajdonosa. „Én azt mondom, hogy gyorsan jönnek. Én mindig ezért haragszom” – panaszolja a károsult az átszakított kerítés halomba rakott deszkáit és a behorpadt házfalat nézve. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy panaszával már megkereste a városvezetést is, a polgármesteri hivatal vascölöpöket állított a ház Tábor utcai oldalán. Úgy tűnik azonban, hogy ezek sem jelentenek megfelelő védelmet, hiszen a hétfői baleset során elsőként a cölöpöt törte ki a gépkocsi, de a lendületből nem sokat veszíthetett, hiszen ezután a kerítést is átszakítva a házfalban állt meg. A keletkezett kárt a gépkocsi biztosítója téríti meg.
Az ügyben megkerestük Ülkei Zoltánt, a polgármesteri hivatal városgazdálkodási osztályának vezetőjét, aki megerősítette, hogy a városháza korábban védelmi célból cölöpöket helyezett el a ház előtt húzódó szakaszon, illetve emlékeztetett arra is, hogy szalagkorlát is van a ház sarkánál, éppen azért, mert azon a részen már többször nekihajtottak az autók a kerítésnek. A polgármesteri hivatal annyit tehet, hogy megvizsgálják az esetet, és ha szükségesnek látják, akkor meghosszabbítják a védőkorlátot, ha viszont egy egyedi baleset volt a hétfői, amit a figyelmetlenség okozott, és nem valószínű, hogy hasonló baleset történik még egyszer, akkor nem indokolt a ház mentén végig meghosszabbítani a szalagkorlátot – mondta el a városgazdálkodási osztály vezetője.
Egyébként nem ez az egyetlen ház a város területén, amelyet az autók veszélyeztetnek, az Eötvös József és a Tompa László utcák találkozásánál lévő ház elé is ezért kellett cölöpöket tenni, a Wesselényi Miklós és a Hunyadi János utcák találkozásánál pedig – részint a teherforgalom miatt – a gyalogosok védelme érdekében piros-fehérre festett vaslemezekkel próbálják felhívni az autósok figyelmét a kanyarra – tudtuk meg Ülkei Zoltántól.
Egy nepáli vendégmunkás ugrott be elsőként szombaton egy craiovai park jeges tavába, hogy megmentsen egy ötéves kislányt. Aztán további öten – köztük a lánya apja – siettek a gyermek segítségére, de csak a vendégmunkásnak sikerült elérnie a kislányig.
Romániában a tartós, kemény fagyok idején csak korlátozottan növelhető a belföldi földgáz-kitermelés és a tartalékok kitárolási üteme, ezért az import – elsősorban Magyarország felől – elengedhetetlenné válik – figyelmeztetett a szakértő.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton egy figyelmeztető előrejelzést, valamint több, szerda reggelig érvényben lévő sárga jelzésű riasztást adott ki kemény fagy és rendkívül alacsony hőmérsékletek miatt Románia legnagyobb részére.
Robbanás történt szombaton reggel egy gyulafehérvári tömbházban, amelynek következtében egy férfi súlyos égési sérüléseket, egy fiatal nő pedig lábsérülést szenvedett, és huszonkét lakót kellett ideiglenesen kiköltöztetni az épületből.
A Salvamont ötvenkét emberen segített az elmúlt huszonnégy órában, egyvalaki életét azonban nem tudták megmenteni.
A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.
Szombat reggel Gyergyóalfaluban mérték a legalacsonyabb hőmérsékletet az országban: a Hargita megyei településen mínusz 22 Celsius-fok volt.
Mínusz 21 fok alá esett a hőmérséklet szombatra virradóan Csíkszeredában és Gyergyóalfaluban is. Ez volt a leghidegebb az országban.
Megelégelték a magyarázkodást, őszinte válaszokat várnak a városvezetéstől az adóemelések kapcsán a sepsiszentgyörgyiek. Egy felhívásban arra buzdítják a lakókat, ne csak az online térben adjanak hangot az elégedetlenségüknek.
Nyolc évig volt használaton kívül a szentegyházi Bartók Béla Művelődési Ház, amelyet most, egy nagyszabású felújítást követően ismét birtokba vehettek a lakók. Az avatóünnepségen a közösség gyűjtőpontjának nevezték az épületet.
szóljon hozzá!