Három napig nem volt fűtés, saját otthonukban fagyoskodtak a lakók

Tizenöt Celsius-fokot mutatott a székelyudvarhelyi Hajdu család hőmérője vasárnap a Sziget-negyedi tömbházlakásukban, miután már három napja nem volt fűtésük. Máskor sincsenek megelégedve a távfűtési vállalat szolgáltatásával – mondják –, hiszen a biomasszás kazánok csak 17–18 fokra fűtik fel a lakást. Az Urbana Rt. igazgatója megkeresésünkre azt közölte, hogy már kijavították a hétvégi meghibásodást, és arra is van megoldásuk, hogy a későbbiekben megfelelő hőmérséklet legyen a fogyasztóknál.

Fülöp-Székely Botond

2016. december 20., 13:552016. december 20., 13:55

Három napig fagyoskodtak tömbházlakásukban a távhőt használó Sziget- és a Kuvar-negyedi lakók, miután az Urban Rt. távhőszolgáltató biomasszás kazánjai pénteken éjjel meghibásodtak. Hajdu Ella lapunknak elpanaszolta, férje beteg, nemrég műtötték, így különösen kellemetlenül érintette őket a probléma. Látogatásunkkor mindössze 15 fokot mutatott a hőmérő lakásukban, a fűtőtestek hidegek voltak. Csak egy kisebb elektromos melegítő szolgáltatott némi hőt, de azt sem merték folyton használni, hiszen nem akarnak nagy villanyszámlát. Hajdu Ella elmondta, esténként szinte lehetetlen aludni ilyen hidegben, hiába öltöznek fel rétegesen lefekvés előtt, még ha három zoknit húznak, akkor is fázik a lábuk. Hozzátette, a probléma miatt szomszédai és a Kuvar-negyedi lakók is panaszkodnak. Egyébként a Kuvar-negyedből lapunkhoz is több panasz érkezett.

Hajdu Ella elmondta, a biomasszás kazánok októberi beüzemelése óta többször voltak fűtésproblémák, de ilyen tartósan még nem szünetelt a szolgáltatás. Gondot okoz számukra az is, hogy ha „jól” működnek az említett kazánok, akkor is csak 17–18 fok van lakásukban, de ők legalább 21-et szeretnének. Erről többször is panaszkodtak a lakástulajdonosi társulás elnökének, aki csak ígéreteket hozott a szolgáltatótól, a helyzet nem javult.

Nem megfelelő biomassza érkezett a kazánokba, ezért hibásodtak meg péntek éjjel – magyarázta Ráduly Mihály, az Urbana Rt. igazgatója. Mint mondta, a problémát szombaton reggel jelezték a beszállító cégnek, amely azonnal elvitte a rossz faőrleményt, majd újat hozott. Ekkor újraindították a berendezéseket, de a rossz fűtőanyag miatt a nagyobbik kazán tűzterében meghibásodás keletkezett, így vasárnap ismét le kellett állítani. Ez hétfőre hűlt ki annyira, hogy el lehetett végezni a szükséges javításokat. Egyébként hétfőn kora délutáni ottjártunkkor még a helyszínen voltak a brassói technikusok, a fűtőberendezések viszont már ismét működtek. Ráduly megjegyezte, azóta már tisztázták a helyzetet a faőrleményt beszállító céggel, amely biztosította őket arról, hogy a jövőben nem lesz hasonló tévedés.

A Sziget- és a Kuvar-lakónegyedek távfűtését évekig a Sziget-negyedi kazánház biztosította, ahol elavult, rossz hatásfokú berendezések voltak – magyarázta Ráduly. Az év elején felújított Kuvar-negyedi kazánházba telepített biomasszás berendezések azóta átvették a hőtermelést, így most már a korábban használtak csak tartalék fűtőberendezésként szolgálnak.

Az igazgató elmondta, hogy az önkormányzati képviselő-testület által idén jóváhagyott tervek szerint a Sziget-negyedi hőközpontot is modernizálják: új gázas kazánokat szereltek be, amelyeket ezen a héten helyeznek működésbe. A továbbiakban ezek fogják helyettesíteni a biomasszás kazánokat probléma esetén, illetve segítenek abban, hogy megfelelő hőfok legyen a lakásokban.

Jövőre hőszabályozó modulokat szerel fel a szolgáltató által megbízott szakcég a tömbházak alagsorában, ami eddig azért nem történt meg, mert későn kapták meg a munka finanszírozásához szükséges összeget az államtól, és időközben elkezdődött a fűtésszezon.

Városháza: ezek a fűtőberendezések csak a nevükben biomasszás kazánok

A hétvégi meghibásodás 300 lakást érintett, az Urbana vezérigazgatója jelezte, hogy sikerült a meghibásodást kijavítani és újraindítani a fűtést – jelzi keddi közleményében a székelyudvarhelyi városháza sajtóosztálya. Mint tudatják, a 2015-ben elkészült beruházás átadásakor az előző városvezetés a székelyudvarhelyi lakosoknak alacsonyabb fűtésszámlákat és energiatakarékos megoldásokat ígért, a – szolgáltatás hétvégi leállása kapcsán tartott – megbeszélésen azonban egyértelműen kiderült, hogy a tavalyi évben felszerelt kazánok nem biomasszával, hanem csak jó minőségű faőrleménnyel (a bútorgyártásban használt PAL-lemez alapanyagával) működnek. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a felszerelt kazánok egyáltalán nem tudják elégetni a biomasszát, ugyanis nincs bennük erre alkalmas szűrőrendszer. Így egyértelművé vált, hogy ezek a fűtőberendezések csak a nevükben biomasszás kazánok, amelyeknek a fenntartása se nem olcsóbb, se nem környezetbarát. Hamisnak bizonyult az a sokszor hangoztatott állítás is, hogy ezeket a kazánokat a környék erdeiből összeszedett fahulladékkal fogják üzemeltetni, hiszen azt a beszállító cég vezetője is elismerte, hogy a székelyudvarhelyi kazánok esetében, ellentétben a Szentegyházán vagy a Gyergyószentmiklóson üzembe helyezett kazánokkal, csak jó minőségű faőrleményt, úgynevezett chipset lehet használni. Szintén világossá vált az is, hogy ezeknek a kazánoknak a működtetéséhez, a gázkazánokkal ellentétben, több villamos energiára és nagyobb humánerőforrásra van szükség. A közleményben ígérik, a városvezetés az elkövetkező időszakban alaposan ki fogja vizsgáltatni ezeknek a biomasszásnak nevezett kazánok megvásárlási és üzembe helyezési körülményeit.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés