
Fotó: BETISZ
A Betfalvi Ifjúsági Szervezet 2009. május 30-án alakult meg, akkor 23 alapító taggal, ami mostanra 60-ra gyarapodott.
2012. május 28., 12:262012. május 28., 12:26
2012. május 28., 14:202012. május 28., 14:20
„Sikerült egy olyan, leginkább fiatalokból álló szervezetet felépíteni, mely évről-évre az állandó programok mellett újakkal bővül” – mondta Rátz István, az egyesület elnöke. Állandó rendezvényeik között az évente sorra kerülő Betfalvi Ifjúsági Napokat, a körzeti futball bajnokságot – a Nagy-Küküllő kupát – , valamint a Graffiti Jam-et emítette meg.
Újdonságnak számít az, hogy amint arról korábban írtunk, 2012-ben az európai Youth in Action önkéntes program keretében szeptember 30-án az egyesület hét országból — Magyarország, Litvánia, Hollandia, Szerbia, Albánia, Moldávia és Románia — vár résztvevőket, akik egyhetes képzésen fognak részt venni Keresztúron.
A szervezet fennállásának harmadik szülinapját a fiatalok június 8-ra tervezik. Az esemény egy közgyűléssel kezdődik, melyet az EB nyitómérkőzéseinek közös megtekintése követ majd. Zsók Levente, csíkdánfalvi humorista előadása után pedig DJ Barneey gondoskodik a jó zenéről.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!