
Fotó: Tamás Attila
Telt házas koncerttel ünnepelte fennállásának három éves születésnapját a szentegyházi Gold Band ifjúsági fúvószenekar húsvétvasárnap. A Bartók Béla Művelődési Házban számos közismert sláger csendült fel, fúvós-vonós „tálalásban”.
2015. április 06., 23:242015. április 06., 23:24
2015. április 06., 23:262015. április 06., 23:26
Az Edda: Kör című számának dob-akorjdaival vezették fel a koncertet, miközben az együttes tagjai fokozatosan foglalták el helyüket a színpadon. Felcsendült a Europe: Final Countdown ismert dallama, először hallhatta a közönség Gloria Gaynor: I will survive klasszikusát a Gold Band feldolgozásában, de hallható volt többek között Lady Gaga: Bad Romance című közismert slágere is.
Nem maradt el a magyar klasszikusok felidézése sem: a Bikini: Adj helyet magad mellett, a Republik: Szállj el kismadár, a Bon-Bon: Valami Amerika című dalok is elhangzottak, de áthangszerelt filmzenék is felcsendültek, így például a Rém rendes család című amerikai vígjátéksorozat főcímdala is derűt váltott ki a közönségből.
Bálint Sándor, a zenekar vezetője elmondta: hónapok óta lelkesen készültek a születésnapi fellépésre, és örömmel látták, hogy a koncert kezdetére teljesen megtelt nézőkkel a kultúrotthon. Hozzátette: mindig örömmel zenélnek a szentegyházi közönség előtt, hiszen ők azok, akik végigkövették a zenekar három éves tevékenységét, és tapsukkal minden egyes alkalommal bátorítják, buzdítják az együttest.
A születésnap apropóján az együttes weboldala is elkészült, amelyet a goldband.hu címen lehet elérni.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!