
Fotó: Barabás Ákos
Nyolc kanyarós esetet diagnosztizáltak tavaly augusztustól mostanáig Hargita megyében, ebből egyet idén januárban. A megyei közegészségügyi igazgatóság járványtani főorvosa szerint Hargita megyében is van esély a kanyaró járványszerű elterjedésére.
2017. január 16., 18:082017. január 16., 18:08
2017. január 16., 18:162017. január 16., 18:16
A Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint tavaly hét páciensnél mutatták ki a kanyarót, idén pedig egy személyt diagnosztizáltak a betegséggel. Lázár Cecíliától, a közegészségügyi igazgatóság járványtani főorvosától megtudtuk, hogy tavaly augusztusban
hat kanyarós eset fordult elő a megyében: öt egy családban, ahol a gyerekek nem voltak beoltva, a hatodik pedig egy egyetemista esetében. Utóbbi valószínűleg marosvásárhelyi tartózkodása alatt fertőződött meg. Ezek mellett szeptember folyamán is volt egy igazolt kanyarós eset.
Legutóbb idén január folyamán diagnosztizáltak kanyaróval egy személyt, de jelenleg két gyanús eset is van a megyében. Az érintett személyek mind Székelyudvarhely körzetében élnek – közölte a főorvos. Továbbá megjegyezte, pillanatnyilag is zajlik egy országos oltási kampány a járvány megállítása érdekében. A kampány célcsoportja 9 hónaposnál nagyobb, illetve 9 évesnél kisebb gyerekek.
A szakember kifejtette, térségünkben is növekvő tendenciát mutat azon családok száma, akik visszautasítják az oltást, de arányuk nem számottevő. „Nekik szerencséjük, hogy a körülöttük lévő családok gyerekei be vannak oltva. Viszont minél többen lesznek az oltásellenes szülők, annál hamarabb elfogy ez az úgynevezett szerencse” – fogalmazott Lázár Cecília. Mint mondta, az oltást visszautasítóknak különböző okai vannak, legtöbbször furcsa, esetenként vallási meggyőződések, illetve tudományosan alaptalan internetes cikkek írásai. A szakember szerint Hargita megyében is van esély a kanyaró járványszerű megjelenésére, mivel a lakosság átoltottsági aránya csak 80 százalék a szükséges 95 százalék helyett.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
Sárga jelzésű ködriasztást adott ki a meteorológiai szolgálat szombat reggelre Hargita megye több településére. A köd helyenként jelentősen csökkenti a látótávolságot, ezért fokozott óvatosságra intik a közlekedőket.
szóljon hozzá!