Hamarosan megkezdődik az Udvarhelyi Fiatal Fórum Hátiskola elnevezésű felvilágosító előadássorozata. A fiatalok körében a helyes testtartás kialakítására fókuszáló projekt első előadásait székelyudvarhelyi iskolák elemi tagozatos diákjainak tartják, de bármely tanintézet meghívását várják.
2013. november 04., 18:212013. november 04., 18:21
2013. november 04., 19:332013. november 04., 19:33
A gyógytornász közreműködésével megvalósuló Hátiskola program első négy előadását a Tamási Áron Gimnáziumban tartják meg, november 14-én, csütörtökön és 15-én, pénteken délelőtt – mondta el Vass Orsolya, az UFF elnöke. Hozzáfűzte, november 21-én és 22-én a Palló Imre Zene- és képzőművészeti Szakközépiskola kisdiákjainak tartanak újabb négy tájékoztatót. Az ifjúsági szervezet elnöke szerint a program nem csak a kisiskolások számára lehet hasznos, ám az iskolák vezetőségei első körben az előkészítő, illetve az 1–4. osztályosok figyelmét szeretnék felhívni a helytelen testtartás okozta problémákra.
Gyakorlatokat, segédeszközöket ismertetnek
A 45–50 percesre tervezett előadások során elméleti tájékoztatót tartanak Kerekes Magdolna Noémi gyógytornász segítségével, illetve különféle, székre erősíthető eszközöket mutatnak be, amelyek segíthetnek a görnyedés által hosszú távon kialakított gerincgondok megelőzésében. A részvevők továbbá olyan gyakorlatokat, mozdulatsorokat sajátíthatnak el, amelyek tanórák előtt, alatt vagy szünetekben is végezhetők, és amelyek szintén hozzájárulnak a hátgerinc épségének megőrzéséhez. Ezeket akár pedagógus irányításával is végezhetnék a diákok – helyezte kilátásba korábban a gyógytornász, hozzáfűzve, az egészséges testtartás olykor megerőltető lehet, de a gyakorlatok elsajátításával és rendszeres alkalmazásával természetessé válik.
Az előadások célcsoportja elsősorban az iskolások, ugyanis körülbelül tizennyolc éves korig – amíg a csontnövekedés tart – érhetők el jelentős sikerek a különféle hátgerincproblémák orvoslásában. E tekintetben azonban a megelőzés a legcélravezetőbb: a hátgerinc ugyanis az egyetlen testrészünk, amely nem jelzi azonnal, hogy nem helyesen vesszük igénybe. Mire fájni kezd, a kialakult probléma már visszafordíthatatlan is lehet – tájékoztatott.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.
A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.
Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.
A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.
Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.
Ahol a hagyományainknak teret adnak, ott a nemzetünknek jövője van, hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi központjának avatóünnepségén.
Nem sokáig örülhetett zsákmányának pénteken a szomszédos megyéből érkező biciklitolvaj, hiszen a tettét követően mindössze néhány perc múlva elfogták őt a székelyudvarhelyi helyi rendőrök.
Konferenciát szerveztek Székelyudvarhelyen a határon átnyúló jogi segítségnyújtás és áldozatsegítés témájában pénteken. Magyarországi és erdélyi szakemberek osztották meg tapasztalataikat a jogi támogatás és az áldozatok segítésének lehetőségeiről.
Elvesztette az uralmát a jármű fölött és egy útszéli fának csapódott egy autós péntek reggel Árvátfalván. A szerencsétlenül járt sofőr járművébe egy másik, arra közlekedő személygépkocsi is nekiütközött.
szóljon hozzá!