
Fotó: Thomas Campean
Lassan véget érnek a Függetlenség sugárúton az E.ON Gaz alkalmazottai által végzett munkálatok, melyek során ebben az évben összesen mintegy ötszáz méternyi fő- és bekötővezetéket cseréltek ki – tájékoztatott a gázszolgáltató munkatársa. A javítások jelenleg a sugárút tömbházai közti szakaszon folynak.
2013. szeptember 10., 19:432013. szeptember 10., 19:43
2013. szeptember 10., 19:522013. szeptember 10., 19:52
Mint Mihai Predulescutól, az E.ON kommunikációs munkatársától megtudtuk, Székelyudvarhely gázvezetékrendszerének hossza – a fő- és bekötővezetékekkel együtt – hozzávetőleg 110 kilométer. Ennek 2010 óta mintegy 7,5 kilométeres szakaszát javította fel a szolgáltató, a munkálatok összértéke körülbelül 1,5 millió lej. Megjegyezte továbbá, hogy a szolgáltató figyelemmel kíséri a vezetékrendszer működését, és amint problémát észlel, javíttatja a sérült részeket.
Hozzáfűzte, 2010 óta három gázrobbanás történt Székelyudvarhelyen, mindhárom esetben a gázzal működő berendezések tulajdonosait terhelte a felelősség: ezek a balesetek a berendezések nem megfelelő módon való kezelése vagy hibás készülék használata következtében történtek.
A kommunikációs munkatárs arról is informált, hogy a jelenleg a Függetlenség sugárút tömbházai között zajló javítások hamarosan befejeződnek, ezt követően pedig szükség esetén az illetékes cég elvégzi az aszfaltozási munkálatokat.
Legutóbb július végén írtunk a gázszolgáltató által végzett vezetékcseréről, melynek során tízméterenként, keresztben törték fel a Függetlenség sugárutat. Akkor a javítások megkezdésétől több mint két hónapnak kellett eltelnie, amíg a feltört részeket újraaszfaltozták.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.
A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.
Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.
A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.
Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.
Ahol a hagyományainknak teret adnak, ott a nemzetünknek jövője van, hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi központjának avatóünnepségén.
Nem sokáig örülhetett zsákmányának pénteken a szomszédos megyéből érkező biciklitolvaj, hiszen a tettét követően mindössze néhány perc múlva elfogták őt a székelyudvarhelyi helyi rendőrök.
Konferenciát szerveztek Székelyudvarhelyen a határon átnyúló jogi segítségnyújtás és áldozatsegítés témájában pénteken. Magyarországi és erdélyi szakemberek osztották meg tapasztalataikat a jogi támogatás és az áldozatok segítésének lehetőségeiről.
Elvesztette az uralmát a jármű fölött és egy útszéli fának csapódott egy autós péntek reggel Árvátfalván. A szerencsétlenül járt sofőr járművébe egy másik, arra közlekedő személygépkocsi is nekiütközött.
szóljon hozzá!