Halálos baleset a Kalonda-tetőn

•  Fotó: Mihály Csaba

Fotó: Mihály Csaba

Tragikus kimenetelű baleset miatt áll a forgalom a 13A jelzésű országút Korond és Farkaslaka közti szakaszán.

Pál Gábor

2016. március 23., 14:182016. március 23., 14:18

2016. március 23., 22:462016. március 23., 22:46

Meg nem erősített információink szerint egy Maros jelzésű Audi A4 személygépkocsi egyedül utazó sofőrje szenvedett balesetet szerdán délután egy óra körül a Kalonda-tetőn. Egyelőre nem tudni, hogy miként történt a baleset, de úgy értesültünk, az autóvezető életét vesztette. A forgalom mindkét irányban állt az említett útszakaszon a balesetet követően.


FRISSÍTÉS – Frontálisan ütközött a tehergépkocsival

Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, hogy az elsődleges vizsgálatok alapján a 41 éves, erdőszentgyörgyi R. V. délután fél kettő körül Székelyudvarhely irányából hazafelé tartott, de Farkaslakát elhagyva, a Kalonda-tetőnél a záróvonalon, egy kanyarhoz közeledve előzésbe kezdett, és frontálisan összeütközött a szemből érkező tehergépjárművel. A baleset következtében a személyautó sofőrje elhunyt.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

Mi volt a hosszú hétvégi áramkimaradás oka?

Nem volt köze a hőhullámnak és a megnövekedett áramfogyasztásnak az elhúzódó hétvégi áramkieséshez Székelyudvarhelyen, de az időjárás következtében történtek a meghibásodások, amelyek miatt vízellátás nélkül maradt Udvarhelyszék egy része.

Mi volt a hosszú hétvégi áramkimaradás oka?
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Fokozatosan helyreáll a vízellátás Udvarhelyszéken

A szombati áramkimaradás miatt több udvarhelyszéki településen a vízellátás is szünetelt, a szolgáltatás helyreállításán azonban folyamatosan dolgoznak – közölte vasárnap a Harvíz. A víztartályok feltöltését generátorok segítségével biztosítják.

Fokozatosan helyreáll a vízellátás Udvarhelyszéken
2026. augusztus 09., vasárnap

Jövőre már nem kell elektromos fűtőtest az óvoda tantermeibe Székelyvarságon

Zajlik a belső ajtók cseréje, a falak szigetelése és a padlófűtés kialakítása a székelyvarsági központi óvodánál, ahol jobb körülmények várják a gyerekeket a következő tanévtől. Mindemellett a Tisztás tanyarészi óvodánál is felújítást terveznek.

Jövőre már nem kell elektromos fűtőtest az óvoda tantermeibe Székelyvarságon
2026. augusztus 08., szombat

Tizenegy település maradhat víz nélkül Udvarhelyszéken

Magasfeszültségű hálózati meghibásodás akadályozza a Harvíz működését, emiatt az egész udvarhelyszéki vízellátási zónában fennakadások alakulhatnak ki – közölte szombaton a szolgáltató.

Tizenegy település maradhat víz nélkül Udvarhelyszéken
Hirdetés
2026. augusztus 07., péntek

Új aszfalton közlekedhetünk az ocfalvi eltérőnél is

Leterítették az első réteg új aszfaltot a 137-es megyei út azon kis szakaszán, az ocfalvi eltérő környékén, amelyet a korábbi felújításkor kihagytak. A bicikliút hiányzó részét is pótolták.

Új aszfalton közlekedhetünk az ocfalvi eltérőnél is
2026. augusztus 06., csütörtök

Továbbra sem tudni pontosan, honnan tör fel a mofettagáz Szejkefürdőn

Pénzt kell elkülönítsen a székelyudvarhelyi önkormányzat a szejkefürdői mofettánál feltörő gázok kielemzésére, ugyanakkor a szivárgás pontos helyét is meg kell még állapítani. A helyszínt továbbra sem szabad megközelíteni.

Továbbra sem tudni pontosan, honnan tör fel a mofettagáz Szejkefürdőn
2026. augusztus 06., csütörtök

Székelykeresztúri üzleteknél és cégeknél razziáztak a hatóságok

Ellenőrzést tartottak szerdán Székelykeresztúron a rendőrök és több hatóság munkatársai, akik üzleteknél és cégeknél vizsgálták a kereskedelmi, munkaügyi, fogyasztóvédelmi és őrzési előírások betartását. Összesen több mint 50 ezer lejre bírságoltak.

Székelykeresztúri üzleteknél és cégeknél razziáztak a hatóságok
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

Több száz évre tekinthet vissza a múltba, aki belép a felújított agyagfalvi templomba

Láthatóvá vált a Szent László-legenda töredéke és Jézus szenvedéstörténetének három jelenete az agyagfalvi református templomban, amely átfogó felújításon esett át. A beruházás történelmi, lelki és turisztikai szempontból is jelentős.

Több száz évre tekinthet vissza a múltba, aki belép a felújított agyagfalvi templomba
2026. augusztus 06., csütörtök

Másfél hétig buszok helyettesítik a vonatokat a Székelyudvarhely–Segesvár vonalon

Vasúti pályafelújítási munkálatok miatt augusztus közepén vonatpótló buszok szállítják az utasokat a Székelyudvarhely–Segesvár vasútvonalon.

Másfél hétig buszok helyettesítik a vonatokat a Székelyudvarhely–Segesvár vonalon
2026. augusztus 05., szerda

Idén is lesz hagyományőrző kézműves tábor Nyikómalomfalván

Tizenkettedik alkalommal szervezik meg a Nyikómalomfalvi Hagyományőrző Kézműves Tábort, ahol a gyerekek a székely népi hagyományokkal, kézműves mesterségekkel és különböző művészeti foglalkozásokkal ismerkedhetnek meg augusztus 10. és 14. között.

Idén is lesz hagyományőrző kézműves tábor Nyikómalomfalván
Hirdetés