
Fotó: Barcsa István
Vastagon lejegesedett az út egy része az udvarhelyszéki Ábránfalva területén. Kányád község polgármestere csütörtök délutáni megkeresésünkkor még nem tudott az esetről, de azt ígérte, utánanéz és megoldást keres a problémára.
2017. február 16., 19:492017. február 16., 19:49
Tőlünk értesült a jéggé fagyott útról György Sándor polgármester, aki szerint rendhagyó esetről lehet szó, hiszen eddig nem voltak hasonló problémák Ábránfalván. Úgy véli, az említett utca végén lévő kútnál történhetett a fagyás. Egy idős gazda ugyanis gyakran itatja ott állatait, és korábban már előfordult, hogy elfelejtette lekapcsolni a vályú feltöltéséhez használt motoros pumpát, a víz pedig az utcára folyt. Az elmúlt napokban ez fagyhatott rá az útra, vagy az olvadás miatt feltelt sáncokból kifolyó víz. A polgármester azt ígérte, kimennek a helyszínre és megoldják a problémát, amennyiben a jég valóban veszélyezteti a közlekedést.
György Sándor elmondta, az utóbbi időben több gondot is okoztak a fagyok a községhez tartozó falvakban, ugyanis folyamatosan elfagytak az ivóvízhálózat vezetékei. Beszélgetésünkkor is éppen egy ilyen esethez sietett Homoródszentlászlóra. Egy alkalommal megtörtént, hogy a mentőautó is elakadt a sárban, amikor Ábránfalvára tartott – jegyezte meg a falu útjainak állapotával kapcsolatban.
Emlékeztetett, hogy 2015-ben lekövezték az utat, és sáncokat ástak, így elfolyik az esővíz és a hólé is, zavartalanul lehet közlekedni. Télen folyamatosan eltakarítják a havat, illetve csúszásgátló anyaggal is megszórják az utat, így nincs gond annak járhatóságával. A polgármester hozzátette, ezen a télen több autós túlságosan is kihasználta ezt, és a sáncban kötött ki.
Egyébként korábban a szintén Kányád községhez tartozó Homoródszentlászlót is nehezen lehetett megközelíteni autóval, de ott is javítottak az útviszonyokon – tette hozzá György Sándor.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.
Kilőttek egy medvét szerdán este Székelyszentléleken, miután az állat ismét lakott területen bukkant fel és agresszíven viselkedett. A nagyvad már hosszabb ideje félelemben tartotta a környékbelieket, akik gyermekeiket is féltették tőle.
Két személyautó ütközött össze szerdán délelőtt a 24-es községi úton, a Farkaslaka községhez tartozó Székelyszentléleken.
szóljon hozzá!