Gyalogosszabályok játékosan

•  Fotó: Simon Eszter

Fotó: Simon Eszter

Az országos Bűnmegelőzési hét utolsó rendezvényeként pénteken a székelyudvarhelyi rendőrség forgalmi irodájának munkatársai több iskolába is ellátogattak.

Simon Eszter

2013. október 05., 11:492013. október 05., 11:49

2013. október 05., 12:052013. október 05., 12:05

A Tompa László Általános Iskola 2. A osztályában kivetítő és egyéb szemléltető eszközök segítségével két nyelven – románul és magyarul – folyt az előadás. Ennek során néhány alapvető szabály hangzott el az autós közlekedésről, majd a gyalogosok jelzőtáblája is előkerült egy keménypapírra nyomtatva, végül kis forgalmi jelzőtáblák jelentéseit fejtették meg a másodikosok.

„Célunk az, hogy minél fiatalabb korban ismertessük az alapvető forgalmi szabályokat, annak érdekében, hogy elkerüljük a baleseteket” – adta tudtunkra az udvarhelyi rendőrség munkatársa, Daniel Aiacoboaiei a felkészítőt követően.

Imre Ildikó tanítónő segédkezett a szabályok fordításában, elmondta, hogy a gyermekek számára nem volt teljesen új, amiket hallottak, ugyanis a másodikosok választható tantárgya a Forgalmi nevelés, életre nevelés (Educaţie rutieră, educaţie pentru viaţă).

Az óra végén forgalmi táblákkal díszített kétnyelvű órarendet kaptak a nebulók.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 16., hétfő

Udvarhelyszéken is elkezdik a Harvíz nagyberuházását

Az Udvarhelyszéket is érintő, mintegy háromszáz millió eurós beruházás révén új vízvezeték épül a zetevárljai víztározó és Székelyudvarhely között, valamint jelentős hálózatfejlesztések lesznek a térségben – jelentették be hétfőn Székelyudvarhelyen.

Udvarhelyszéken is elkezdik a Harvíz nagyberuházását
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Lőgyakorlatot tartanak a Kerekerdőn

Lőgyakorlat kezdődik március 17-én, kedden reggel kilenc órakor a kerekerdői hegyivadász alakulatnál, amely délután négyig fog tartani – közli Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.

Lőgyakorlatot tartanak a Kerekerdőn
Lőgyakorlatot tartanak a Kerekerdőn
2026. március 16., hétfő

Lőgyakorlatot tartanak a Kerekerdőn

2026. március 16., hétfő

Nincs rendben a bentlakásomlás ügyében végzett nyomozás

A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia után több mint két évvel hirdettek ítéletet a per előkészítő ülése nyomán. Mint kiderült, problémák vannak a nyomozati anyagban, ennek egy részét kizárta a bíróság.

Nincs rendben a bentlakásomlás ügyében végzett nyomozás
2026. március 16., hétfő

„Tetőzött” a baj a felújítás alatt álló Orbán Balázs Általános Iskolában

Váratlan problémába ütközött a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola korszerűsítése, ez miatt elhúzódik a munkálat befejezése. Az, hogy mikor térhetnek vissza a diákok a megújult iskolaépületbe, közvetve egy szakértői véleménytől függ.

„Tetőzött” a baj a felújítás alatt álló Orbán Balázs Általános Iskolában
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
2026. március 15., vasárnap

Feleki Miklós színművész, honvéd szobrát leplezték le Nagygalambfalván

Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.

Feleki Miklós színművész, honvéd szobrát leplezték le Nagygalambfalván
2026. március 15., vasárnap

Ünneplők Székelyudvarhelyen: a magyar történelem a szabadság története

A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.

Ünneplők Székelyudvarhelyen: a magyar történelem a szabadság története
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Kokárdás buszokkal tisztelegni a forradalom emléke előtt

Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.

Kokárdás buszokkal tisztelegni a forradalom emléke előtt
2026. március 14., szombat

Nyárra be kell fejezni a homoródfürdői Hatos villa felújítását

A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.

Nyárra be kell fejezni a homoródfürdői Hatos villa felújítását
2026. március 13., péntek

Stratégiai tudással és erős közösséggel segítik a vállalkozókat

Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.

Stratégiai tudással és erős közösséggel segítik a vállalkozókat
Hirdetés