Gimisekből bankárok

•  Fotó: Lukácsi Lehel

Fotó: Lukácsi Lehel

Egyelőre a Tamási Áron Gimnázium diákjaiból alakult meg a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány idén immár hatodik alkalommal induló YouthBank programjának csapata. Mint minden év októberében, idén is a diákok alakítják ki a projekt menetét, tegnap délelőtt a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár látvány- és hangzóanyagtárában régi és új bankárok mutatkoztak be a sajtó képviselőinek.

Veres Réka

2014. október 22., 11:262014. október 22., 11:26

Három régi és három új fiatal bankár folytatja idén a YouthBank tevékenységét. Az új tagok toborzásában a csapat régi tagjai és tanárok egyaránt részt vettek, így teljesedett ki az idei csoport. Vladár Tünde, aki tavaly kapcsolódott be a programba, reméli, idén többet sikerül megvalósítani, mint az elmúlt évben. Simó Anita ugyanakkor szeretné, ha kezdeményezéseikkel hagyományt teremtenének, Tornai Szilárd pedig aktívabban részt kíván venni az adománygyűjtésben.

Tanárától hallott a kezdeményezésről, majd önéletrajzával és szándéknyilatkozattal jelentkezett a fiatal bankárokhoz Kis-Németh Noémi, aki csapatmunkára és tapasztalatszerzésre számít az elkövetkező időszakban. Ugyancsak oktatójától hallott a lehetőségről Mag Róbert, aki az önkéntesség mellett a pályázatok világába szeretne betekintést nyerni, Godra Ádám pedig friss tagként tapasztalatot akar szerezni, ezért jelentkezett. Kilyén Melánia projektvezető elmondta, bár a csapat jelenleg teljes mértékben a Tamási Áron Gimnázium tanulóiból alakult ki, továbbra is várják a többi intézmény diákjait, ugyanis alapelvük a színesség.

Céljuk pedig változatlan: idén is olyan pénzalap összegyűjtését tervezik, amelyből a középiskolások ötleteinek megvalósítását támogathatják. Idén – akárcsak tavaly – szintén 5500 lej az adománygyűjtés célösszege, ebből 5000 lejt szánnak az ötletek támogatására, 500 lejt pedig a projekt működtetésére. A középiskolások márciustól pályázhatnak majd. Egyébként szeretnék, ha ezúttal is megduplázná a célösszeget a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal, jelenleg folyamatban vannak a tárgyalások.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés