
Fotó: Veres Nándor
A Hargita megyei prefektúra elfogadta az erre vonatkozó határozattervezetet, így a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal hétfőn kiírta a csillagvizsgáló bérbeadásáról szóló pályázatot. Az évek óta romos állapotú épületet és a hozzá tartozó területet tíz évre adja bérbe az önkormányzat olyan udvarhelyi civil szervezeteknek, melyek közösségi célra használnák az ingatlant, illetve annak felújítását is vállalják.
2012. október 24., 16:372012. október 24., 16:37
2012. október 25., 14:492012. október 25., 14:49
Hónapok óta húzódik a székelyudvarhelyi csillagvizsgáló bérbeadásának ügye: a helyi önkormányzat képviselő-testülete március 30-án szavazta meg az erre vonatkozó határozattervezetet, melyet azonban formai hiba miatt a prefektúra nem fogadott el. A csillagvizsgáló ügyét később ismét napirendre tűzték, az átírt tervezetben ezúttal nem talált kivetnivalót a prefektúra. A bérbeadásról szóló pályázatot hétfőn írta ki a polgármesteri hivatal, a pályázati feltételek és a szükséges dokumentáció a hivatal honlapján (www.varoshaza.ro) tekinthető meg, tudtuk meg Puskás Emesétől, a polgármesteri hivatal munkatársától.
A tervek szerint a 103 négyzetméternyi alapterületű épületet és a hozzá tartozó területet négyzetméterenként 1 euróért adnák bérbe tíz évre, a felek megegyezése alapján a bérleti szerződés még öt évig meghosszabbítható lenne. A kiírásra olyan udvarhelyi civil szerveztek, alapítványok jelentkezhetnek, melyek tevékenysége nagyobb közösséget érint. Egyébként a határozattervezet azt is magában foglalja, hogy a bérlő szervezet a bérleti díj egy részének visszafordításával és önrész ráfordításával vállalja a romos épület felújítását.
Előzőleg három szervezet jelezte bérlési szándékát, a Szent Ferenc Egyesület végül lemondott az épületről, mert a romos ingatlan nem felelt meg céljainak. „Természetesen leadjuk a pályázatot” – mondta el Jakab Áron Csaba, az Udvarhelyi Info Egyesület elnöke. A szervezet képzőközpontot alakítana ki az épületben, a telekommunikációs minisztériumnál nyert több mint 30 ezer euró értékű pályázatot is erre fordítanák. Jakab Áron Csaba korábban azt is elmondta portálunknak, hogy a felújítás során az épület kupolája visszakapná eredeti rendeltetését. A Daimler MC is igényt tartana az ingatlanra, a székelyudvarhelyi motorosklub vezetősége azonban előbb végigtanulmányozza a pályázat feltételeit, mondta el László Zsolt klubelnök. A szervezet klubházként használná a csillagvizsgáló épületét.
„A pályázatban hároméves tevékenységi, valamint pénzügyi tervet is kell mellékelni, a beérkezett iratcsomókat az önkormányzat gazdasági szakbizottsága értékeli majd” – avatott be a részletekbe Puskás Emese, megjegyezve: eddig még egy jelentkező sem nyújtotta be az igénylésre vonatkozó iratokat. A pályázatokat november 20-án 12 óráig lehet leadni a városháza ötös irodájában, a pályázóknak öt nap áll rendelkezésükre fellebbezni, majd a végleges eredményhirdetés után legtöbb 45 nappal lesz a felek közti szerződéskötés.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!