Fotó: Farkas Antal
Kétszáznál több gazda és vállalkozó gyűlt össze csütörtökön a zetelaki közbirtokosság tánctermébe összehívott fórumra. A találkozón a területalapú támogatásokkal kapcsolatos változásokról, a gazdaságokat sújtó újonnan bevezetett adónemekről, valamint a település önkormányzatánál és Hargita Megye Tanácsánál újonnan megpályázható programokról tartottak előadásokat.
2013. február 21., 20:152013. február 21., 20:15
2013. február 27., 13:472013. február 27., 13:47
A Zetelaka gazdáinak és vállalkozóinak immár harmadik alkalommal megrendezett fórumon elsőként Németh-Deák Endre, az udvarhelyi Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) igazgatója tartott előadást.
Az igazgató a legelőkre, kaszálókra és szántóterületekre kérhető alaptámogatások mellett külön kitért a vidékfejlesztési, valamint a speciális csomagalapú támogatásokra is. Előadásában hangsúlyozta, ezeket a juttatásokat továbbra is ötéves időszakokra lehet kérni, tehát aki 2008-ban igényelte, annak tavaly lejárt az első periódusa, de ha időközben valamiféle változás történt a bejelentett területen, büntetésre számíthat. „2010-ben 1900, tavaly pedig 2200 gazdát ellenőriztek Udvarhely környékén, és bizony sokukat megbírságolták azért, mert időközben felszántották és beültették kaszálóikat, a búza helyett krumplit ültettek, vagy valamilyen okból kifolyólag csökkent az általuk bejelentett terület nagysága” – emelete ki az igazgató.
Antal István udvarhelyszéki parlamenti képviselő az újonnan bevezetett, a növényi kultúrákat és állattenyészeteket érintő adókról és aktuálpolotikai kérdésekről beszélt. Fancsali Kálmán pedig a kis- és középvállakozások számára kiírt, idei év új pályázati lehetőségeiről beszélt.
A találkozón továbbá felszólalt Nagy Attila, Zetelaka polgármestere, Sándor Barna, megyei önkormányzati képviselő is.
Csendben és méltósággal zajlott a 2005-ös árvíz tragikus eseményeire emlékező ünnepség Székelyszentléleken a templomban.
A 135-ös megyei út Küsmöd és Siklód közötti szakaszát lezárták, mert a talaj megcsúszott és több helyen beszakadt az út. A forgalmat a Maros megyei Szolokma felé terelik el, ahonnan csak egy keskeny, erdei úton lehet megközelíteni Siklódot.
A 2005. augusztus 23-i árvíz áldozataira, a katasztrófára, az azt követő összefogásra és újjáépítésre emlékeznek a Nyikómentén, az özönvíz napjának húszadik évfordulóján.
Több helyen kell forgalomkorlátozásra számítani Székelyudvarhelyen csütörtökön is, mutatjuk, melyik helyszíneket érdemes kerülni a nap folyamán.
Székelyudvarhely adott otthont a székelyföldi búzaösszeöntés ünnepének, amelyet az új kenyér ünnepével együtt tartottak meg a Márton Áron téren augusztus 20-án.
Műszaki okok miatt szerdán reggel kilenc és délután öt óra között szünetel a gázszolgáltatás Máréfalván – közli a Delgaz Grid Rt.
Zetelaka, Fenyéd, Oroszhegy és Máréfalva községekben átmenetileg nem fogyasztható a csapokból folyó ivóvíz – közli a Harvíz Rt.
Csontvázak, pénzérmék kerültek elő, valamint egy Árpád-kori templom maradványait is megtalálták az amerikai hallgatókkal közösen dolgozó régészek Patakfalva határában. Megtudtuk azt is, hogy miért repülik át az óceánt a diákok egy ásatás miatt.
Hamarosan kezdődik a 13. Siculus Fesztivál, ezúttal kilenc zenekar és egy egyéni előadó lép a nagyközönség elé és mutatja meg tehetségét az értékes főnyereményekért és a szakmai fejlődésért.
Tartalmas kikapcsolódást ígér a felsőboldogfalvi kukoricalabirintus gyerekeknek, felnőtteknek, családoknak és baráti társaságoknak.
szóljon hozzá!