
Fotó: Thomas Campean
Naptárpontosan érkezett az ősz és a lehűlés, így az elmúlt napok didergős napszakaiban már gondoskodni kellett a fűtésről Székelyudvarhelyen. Ez nem jelenthetett gondot a kiskazánnal felszerelt lakásokban, sőt mint kiderült, már azok is kérhetik a fűtés beindítását, akik a városi közművek szolgáltatását veszik igénybe. A pénz viszont nagy úr – eddig ezt még senki nem kérte, inkább elektromos fűtőtesteket használnak.
2013. szeptember 25., 08:422013. szeptember 25., 08:42
2013. szeptember 25., 11:492013. szeptember 25., 11:49
Idén hamar lehűlt az idő, Székelyudvarhelyen az elmúlt napokban szinte mindenki gondoskodott lakása kimelegítéséről. Ez nem okozott különösebb problémát azoknak, akik már leváltak a távfűtésről, a rendszeren maradtak viszont különféle módszereket alkalmaznak.
Kevesebben váltak le a távfűtésről
Ráduly Mihálytól, az Urbana Rt. igazgatójától megtudtuk, hogy idén még egyik lakótársulás sem kérte a fűtés beindítását. „Elvileg a szerződés október 1-jétől április 30-áig szól. Ha lett volna rá igény, mi minden további nélkül tudtuk volna biztosítani a fűtést. Ha még le van engedve a rendszerből a víz, akkor feltöltjük, ellenőrizzük, és be is tudjuk indítani, ami félnapi, egynapi munkát jelent. De ilyen kérés nem volt” – közölte az igazgató. Azt is megtudtuk, hogy a fűtés lakossági ára már három éve változatlan Székelyudvarhelyen, és annak ellenére, hogy a hőenergia előállítása drágulni fog, a fogyasztók ezt nem fogják érezni a fútéstámogatásnak köszönhetően. Erről egyébként csütörtökön fog dönteni a helyi önkormányzat.
Jelenleg körülbelül 2300 lakás fűtését biztosítja a városi közüzem. Míg tavaly Székelyudvarhelyen 127-en váltak le a távfűtésről, idén ennél jóval kevesebben, körülbelül hetvenen döntöttek úgy, hogy nem igénylik tovább a szolgáltatást – tudtuk meg Ráduly Mihálytól. Hozzátette, ebben az esztendőben 25–30 újabb lépcsőházban kiépítették a vízszintes elosztású fűtésrendszert, melynek köszönhetően a lakók saját maguk szabályozhatják a fűtést, és így annyit fizetnek, amennyit fogyasztanak. A tapasztalatok szerint átlagosan 30 százalékos költségcsökkenést érezhettek a lakók ezzel a megoldással – részletezte az Urbana igazgatója.
Drágának találják a szolgáltatást
A lakótársulási bizottságoknál sem jelezték a lakók, hogy szükségük lenne már a távfűtésre. Szabó Jenő, a Kórház-lakótelepi lakószövetség elnöke megkeresésünkre közölte, hogy társulásuknál idén nagyon kevesen váltak le a távhőszolgáltatásról. „Míg az elmúlt években húszan, harmincan is leváltak, idén csak kilenc tulajdonos adott le kérést.” Ebben az évben még senki nem jelezte, hogy szüksége volna a fűtés beindítására a Kórház-lakótelepen, mint ahogy a Bethlen ötös lakástulajdonosi társulásnál sem. Szolga Tibor, a szövetség elnöke kérdésünkre elmondta, náluk csak október második felében szokták kérni a szolgáltatást. Mindkét lakótársulás elnöke egyetértett abban, hogy valószínűleg azért nem igénylik a fűtés elindítását, mert még nincs szükség a folyamatos szolgáltatásra. A fűtés minőségére nincs panasz, viszont drágának találják a lakók – tudtuk meg.
Elektromos fűtőtesttel melegítenek
Annak ellenére, hogy a lakók nem kérték a távfűtés beindítását, szinte mindenki kimelegíti otthonát valamilyen alternatív eszközzel. A nyugdíjas Nagy Rozália, a Bethlen ötös lakószövetséghez tartozó lakástulajdonos például egy elektromos fűtőtestet használ. Évekkel ezelőtt kapta fiától, és azóta indőszakosan beindítja. Idén két-három héttel ezelőtt kapcsolta be először, azóta pedig naponta háromszor egy-egy negyedórára működésbe hozza, ami elegendő a lakás kimelegítésére. A szomszédos kisgyerekes család csak az elmúlt napokban kezdte el használni az elektromos radiátort, amit gyerekük ágya mellé tettek, hogy ne fázzon a kicsi. Egyikük sem igényelné most a távhőszolgáltatás beindítását – azt remélik, hogy felmelegszik még az idő, de ha ilyen marad, akkor is elegendő az elektromos árammal működő eszközök használata a fűtésre.
Lőgyakorlat kezdődik március 17-én, kedden reggel kilenc órakor a kerekerdői hegyivadász alakulatnál, amely délután négyig fog tartani – közli Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.
A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia után több mint két évvel hirdettek ítéletet a per előkészítő ülése nyomán. Mint kiderült, problémák vannak a nyomozati anyagban, ennek egy részét kizárta a bíróság.
Váratlan problémába ütközött a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola korszerűsítése, ez miatt elhúzódik a munkálat befejezése. Az, hogy mikor térhetnek vissza a diákok a megújult iskolaépületbe, közvetve egy szakértői véleménytől függ.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.
A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.
Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.
A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.
Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.
Ahol a hagyományainknak teret adnak, ott a nemzetünknek jövője van, hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi központjának avatóünnepségén.
szóljon hozzá!