
Fotó: Mihály Csaba
Egyhamar nem érnek véget Székelyudvarhelyen a bűnmegelőzési céllal és a városlakók biztonságérzetének növelése érdekében folytatott rendőrségi razziák – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Gheorghe Filip ugyanakkor tájékoztatott az első heti ellenőrzések eredményéről is.
2016. február 10., 11:512016. február 10., 11:51
2016. február 10., 11:522016. február 10., 11:52
A rendőrségi razziák az erőszak, a közlekedési kihágások, valamint a gazdasági és egyéb bűncselekmények megelőzése és visszaszorítása céljából zajlanak. A rendőrségi szóvivő közölte, a jövőben is a törvények betartását fogják ellenőrizni minden területen, és a közrendháborítók továbbra is számíthatnak arra, hogy felelősségre vonják őket.
A csütörtöki és pénteki adatok közlése után immár a teljes hétvége ellenőrzéseinek eredményeit összesítették a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságon. A csütörtöktől vasárnap estig tartó időszakban zajló rendőrségi akciókon 17 bűncselekményre derült fény, és különböző kihágásokért 510 büntetést róttak ki, ezek összértéke közel 270 ezer lej volt. Veszélyes eszköz törvénytelen birtoklása és használata miatt négy esetben indult eljárás, valamint tizennégy közbiztonsági kihágás miatt is büntettek, összesen 20 900 lejre – tudtuk meg a szóvivőtől. Az éjszakai ellenőrzéseken hat kiskorút is igazoltattak, őket a rendőrök szüleiknek adtak át. Három házkutatást is tartottak, ezeken összesen hét mobiltelefont és egy laptopot találtak, melyek származását nem tudták igazolni tulajdonosaik.
A közlekedésrendészeti ellenőrzéseken tizenegy bűncselekményt állapítottak meg, és 473 kihágás miatt büntettek, összesen 170 650 lej értékben. Huszonöt gépjárművezetői jogosítványt is bevontak, ezek közül tizenegyet ittas vezetés miatt, valamint huszonnyolc gépkocsinak érvénytelenítették a forgalmi bejegyzését a törvények megsértése miatt.
A kereskedelmi tevékenységeket ellenőrizve 38 cégnél vizsgálódott a rendőrség. Két bűncselekményt és huszonhárom kihágást azonosítottak, összesen 77 ezer lejre büntettek, valamint 2150 lej értékű javakat koboztak el.
A razziák során egy Udvarhelyen bujkáló, országosan körözött 21 éves személyt is elfogtak, akinek állandó lakhelye Szatmárnémeti. Ellene egy börtönítélet miatt adtak ki korábban körözési parancsot.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
szóljon hozzá!