Lőrincz elmondta, a bál megszervezéséhez Udvarhelyről tizenhat vállalkozó nyújtott támogatást. Kihangsúlyozta, hogy egyik leglelkesebb „talpalója” a szervezésnek Boér Sándor volt, aki esőben-hóban, megbetegedést kockáztatva, naponta akár többször is elkerekezett a vállalkozókhoz támogatásért kalapozva. „A közösségünkért tettem” – állította Boér, aki szívesebben beszélt az eredményekről, mint a befektetett munkáról. Reményei szerint egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy a rendezvényeiknek legtöbbször helyet biztosító bethlenfalvi kultúrotthonnak is egy korszerű, európai normákhoz igazodó, mozgássérültek által is használható illemhelye legyen. „De most ünnepelni vagyunk itt, a tavaszt köszönteni” – mutatott körbe a kultúrotthon termében, ahol mozgássérültek tolószékekben ülve „járták a kállai kettőst”.

A meghívottak köszöntése után kézfelnyújtással azonosították a különböző helységekből érkezetteket, és tapssal üdvözölték egymást a szentegyháziak, a csíkszeredaiak, a keresztúriak, a marosvásárhelyiek és a gyergyóiak, de a házigazda udvarhelyiek sem maradtak ki a sorból. A 140 vendég helyett körülbelül 180 személy jelent meg a bálon, úgyhogy vacsora alkalmával a színpadra is asztalok kerültek.

Bevezetőül az ülkei amatőr színjátszócsoport három jelenetet mutatott be, amelyek humoros fordulatait visszhangzó nevetéssel nyugtázta a közönség. A tombola mellett egy cigánylánynak öltözött virágárus szegfűt árult. A vacsoraként felszolgált töltött káposztáról a jelenlévők különféle humoros válaszokat fogalmaztak meg, ugyanis mindenkinek le kellett írnia, hogy miért eszik a székely töltött káposztát, ha ünnepel.

Az egyik vendég megjegyzésére, miszerint „szép, de szomorú” egy ilyen bál látványa, egy kerekes székben ülő úriember azt válaszolta, hogy semmi szomorú nincs ebben. „Nekünk csak látványosabb a fogyatékosságunk, de életünk olyan természetes, mint bárki másé. Nagyon sok olyan fogyatékos van, akin kívülről nem látszik semmi. Az az igazán szomorú. Rajta még segíteni sem lehet” – állította. Hajnalig állt a bál.