Bőséges fenyőfakínálatból válogathatnak a székelyudvarhelyiek már egy héttel karácsony előtt. Akár 30 lejért is lehet fát kapni, de az árusok szerint a városlakók jellemzően ennél többet, 70 és 165 lej közötti összeget áldoznak fenyővásárlásra. Aki ki se mozdulna a lakásból a fenyővásárlás érdekében, az internetről is rendelhet karácsonyfát.
2016. december 16., 17:052016. december 16., 17:05
A Vásártér utcai Junior üzlet melletti parkolóban napokkal ezelőtt elkezdődött a fenyőfaárusítás. Demeter Gizella két napja kínálja a Hargitáról érkezett fenyőket. Tapasztalata szerint most még csak nézelődnek az emberek, felmérik a piacot, majd a hét végén, jövő hét elején számítanak nagyobb tolongásra. Ők 60-tól 120 lejig kínálják a fákat, szerinte számít a termék ára, „az emberek az olcsót keresik”. Inkább az idősebbek próbálnak alkudozni, a fiatalok kevésbé. Eddig leginkább a két méter körüli fákat keresték.
Közvetlenül mellette Dán Gyula árulja normand fenyőit. Nála a legolcsóbb 30 lejbe kerül, de van 60, 80 és 120 lejes fenyője is. Ezért az összegért már méretes példányt is lehet kapni. Az elmúlt évben is ugyanott árult, nem panaszkodott a keresletre. Elmondta, bár van, akinek kevesebb a pénze és ezért jobban szétnéz, válogat, másoknál az a fontos, hogy „szép legyen, és nem számít, mennyibe kerül”. A tömbházakba általában kétméteres fenyőt szoktak venni, a családi házak tulajdonosai viszik a magasabbakat is.
A terelőút Fenyéd felőli bejáratánál, egy helyi vállalkozásnál idén is lehet importból származó normand fenyőt vásárolni, darabját 165 lejért, míg a Homoródszentmártonban termesztett ezüstfenyő 120 lejbe kerül mérettől függetlenül – tudtuk meg Ungvári Ibolya eladótól. Mostanáig leginkább a normand fenyőt vitték a vásárlók. Az előző évek tapasztalata szerint december 17–18-án indulnak el az emberek karácsonyfáért – mesélte. Vásárlói nem hagyják az utolsó pillanatra a fenyő kiválasztását, 20-ára általában elkél a java. A normand fenyőre nem jellemző, hogy hamar elhullatná levelét, ez a fajta kifejezetten karácsonyfának van termesztve – mondta az eladó. Több mint tizenkét éve foglalkoznak fenyőfaárusítással, és visszajáró klienskörük van.
Az ezüst- és normand fenyőket is Horvátországból hozták a Tompa László utcába Dán Ferencék. Itt 50 lejbe kerül az 1,20 méteres ezüstfenyő, a magasabbak 60–70 lejbe, a normand pedig mérettől függetlenül 120 lejbe. Egy hete kezdték el az árusítást, azóta sokan érdeklődtek, a vásárlók inkább az ezüstöt vitték.
Egyébként manapság az interneten is számos lehetőség van fenyővásárlásra. A Facebook különböző csoportjaiban is hirdetik a fákat, átlagosan 60 lejért, de internetről is lehet rendelni 1,5 méteres normand fát 150 lejért, ugyanekkora földlabdásat pedig 325 lejért találtunk, de volt tízméteres is közel 14 ezer lejért.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!