
Fotó: Mihály Csaba
Több mint egymillió lejt költöttek az udvarhelyi városi kórház klinikai laboratóriumának és transzfúziós egységének korszerűsítésére – a termek és a folyosók modernizálása mellett több új gépet is vásároltak. Az eredményekről szerdán számolt be a kórház vezetősége.
2016. március 09., 18:212016. március 09., 18:21
Pálfy Gyöngyvér, a laboratórium vezető szakorvosa elmondta, a részleg felújítása már öt évvel ezelőtt elkezdődött, amikor még akkreditáció előtt álltak: kicserélték a padlót, ajtókat vágtak egyes termekhez, és kialakították a vizsgált minták körforgásának rendszerét a beérkezéstől a távozásig. Ekkor cserélték ki a székeket, munkaasztalokat, illetve légkondicionálóval látták el a helyiségeket. A bakteriológiai részlegre vásároltak egy berendezést, amely a mikrobiológiai minták leoltásához szükséges, két gőzsterilizátort a táptalajöntéshez és a mikrobiológiai szemét sterilizálásához. Mérőműszereket, mikroszkópokat, centrifugát és számítógépeket is beszereztek. A szakorvos hangsúlyozta, nagyon fontos volt számukra az is, hogy tavaly a régi biokémiai automatájukat újra cserélhették, így időben adhatják ki a leleteredményeket. A 2015-ben kapott immunológiai géppel pedig már pajzsmirigyhormon-érték vizsgálatokat is végezhetnek.
A részlegen három szakorvos, két rezidens, egy vegyész, illetve egy biológus, tizennégy asszisztens, egy írnok és három takarító dolgozik. Napi 190–200 vizsgálatot és 1300–1500 tesztet végeznek el.
A transzfúziós egység megfelel a hatályos törvényeknek és nem elhanyagolható szempont az sem, hogy nagyon szép környezetben sikerült kialakítani – mondta el az átadón Kurtos Aranka hematológus szakorvos. „Az alakulóban lévő hematológiai ellátásnak egyik alappillére, hogy folyamatosan minőségi vérkészítményekkel láthassuk el a betegeket” – fogalmazott. Hangsúlyozta, a vérátömlesztés mozgatórugója az ember, így minél többen kellene vért adjanak, hogy a kórház maximálisan kihasználhassa a rendelkezésére álló berendezéseket.
Lukács Antal, a kórház főigazgatója kifejtette, folyamatosan nő a vérátömlesztésre szoruló betegek száma: 2011-ben 430 ilyen esetük volt, tavaly már 595. Az utóbbi két évben ugyan nőtt a véradók száma, de ez még mindig nem fedezi a szükségleteket. Székelyudvarhely a legnagyobb fogyasztó Hargita megyében, és ha nem volna a csíkszeredai központ, akkor nem tudnánk helyt állni az átömlesztések terén – mondta a kórház vezetője. A felsorolt újítások összesen 1,11 millió lejbe kerültek, amelynek nagy részéből berendezéseket, műszereket vásároltak.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
szóljon hozzá!