Hétfőn 16 órától a felsőboldogfalvi Fülöp Áron Általános Iskola még dolgozó, illetve nyugdíjas pedagógusai találkoztak, hogy megosszák egymással tapasztalataikat.
2012. november 19., 18:462012. november 19., 18:46
2012. november 19., 19:042012. november 19., 19:04
Hétfő délután közel ötven jelenlegi és nyugdíjba vonult pedagógus vett részt Felsőboldogfalván azon a találkozón, melyet a tevékeny időskor és a nemzedékek közti szolidaritás európai éve kapcsán szerveztek meg. A jelenleg tizenegy település iskoláit és óvodáit magában foglaló boldogfalvi iskola adott otthont az eseménynek, melyet Tamás Zoltán igazgató nyitott meg. „Egy régóta áhított terv valósult meg ezzel az összejövetellel, melyet szándékosan nem a kultúrotthonban vagy a polgármesteri hivatalban tartottunk meg, hiszen nekünk itt a helyünk, az iskolában” – fogalmazott Tamás.
A rövid műsor előtt egyperces néma csenddel adóztak azoknak az egykori tanároknak, tanítóknak és óvónőknek, akik már nem lehettek jelen a találkozón. Az iskolákban dolgozó pedagógusok nevében Péter Erzsébet nyugalmazott tanítónő és jelenlegi könyvtáros köszöntötte az egybegyűlteket, majd Horváth István Tornyot raktam című versét Antal Gyöngyvér óvónő szavalta el.
Ezt követően az iskola VI–VIII. osztályosai furulyáltak, majd szavalatokat hallhattunk a diákoktól. A falu óvodásainak műsora után Beder Tibor nyugalmazott főtanfelügyelő legújabb könyvét (Ágyú és tulipán) adták át a jelen lévő legfiatalabb és legidősebb pedagógusnak. A találkozó állófogadással zárult.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!