Feloldották a vesztegzárat

Feloldotta a megyei állategészségügyi hatóság a Zetelaka községben februárban, veszettség miatt elrendelt karantént. A végső, Bukarestben elvégzett laborvizsgálatok nem erősítették meg azt, hogy a tehén, amelyből agy- és vérmintákat küldtek a fővárosba, fertőzött volt.

Széchely István

2012. március 27., 18:002012. március 27., 18:00

2012. március 28., 18:472012. március 28., 18:47

Megérkeztek Hargita megyébe annak a fővárosi laborvizsgálatnak az eredményei, amelyet annak kiderítéséért végeztek, hogy veszettség fertőzte-e meg azt a tehenet, amely miatt február közepén egy hónapos vesztegzárat rendeltek el Zetelaka községben. A fővárosi laborvizsgálat eredménye negatív lett, azaz nem erősítette meg a veszettség jelenlétét a tehénből vett vér- és agymintákban, amelyekkel laboratóriumi körülmények között egereket fertőztek meg. A Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság feloldotta a több mint egy hónapja elrendelt vesztegzárat, ám továbbra is az az álláspontjuk, hogy veszettség fertőzte meg az ivói gazdaságban tartott tehenet, amelyet a fertőzés gyanújának felmerülése után hatósági felügyelet mellett leöltek és az ilyenkor szokásos óvintézkedések mellett elföldeltek.

Az állat lelövését követően a megyei állategészségügy által elvégzett két vizsgálat sem hozott egyértelmű eredményt, de az egyik megerősítette a veszettség jelenlétét. A román szakhatóságok által elfogadott módszer szerint amennyiben a hisztopatológiai vagy bármelyik más vizsgálati módszer eredménye pozitív eredményt hoz, az veszettségnek tekinthető – fejtette ki dr. Püsök László, a megyei állat-egészségügyi hatóság szóvivője, hozzáfűzve, hogy ennek értelmében a veszettség igazolást nyert. Az Európai Unió viszont csak a fővárosban elvégzett vizsgálati módszert ismeri el, ezért volt szükség arra is, de a negatív eredmény ellenére a megyei szakhatóságnál továbbra is úgy vélik, veszettség fertőzte meg az ivói gazdaságban február közepén leölt szervasmarhát – mondta el dr. Püsök László, hozzáfűzve, ilyen esetekben egyébként is az a legbiztonságosabb, ha a legrosszabb lehetőséggel számolnak.

Amint arról februárban beszámoltunk, az ivói gazdaságban tartott tehénhez gazdái hívtak állatorvost, aki észlelte az állaton a veszettségre utaló idegi tüneteket és a fertőzés gyanúját ugyancsak megerősítő erős nyáladzást. Az állatot hatósági felügyelet mellett lelőtték, a megfelelő óvintézkedések mellett elföldelték, és a gazdaságban fertőtlenítéseket végeztek. Az eset miatt több embert is a kórház fertőzőosztályára küldtek, hogy megkapják az ilyenkor szükséges orvosi kezelést, és megelőző céllal a gazdaságban tartott összes jószágot beoltották, ugyanakkor további hatvan csordaállatot is, azokat, amelyek a veszett szarvasmarhával egy legelőre jártak múlt évben, amikor – a feltételezések szerint – az állat megfertőződhetett egy veszett vad harapásától. A február közepén elrendelt egy hónapos karantént a bukaresti laboreredmények megérkezését követően az előírásoknak megfelelően feloldotta a megyei szakhatóság.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés