Félmillió udvarhelyszéki kalákára

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Több mint félmillió lejt utalt ki udvarhelyszéki közösségi épületek kalákában történő felújítására a Hargita megyei tanács a településeknek október 14-én leosztott költségvetés-kiegészítés során. Ennek megfelelően a következő szakaszban tizennyolc környékbeli településen foghatnak hozzá a munkálatokhoz.

Bálint Kinga Katalin

2014. október 22., 18:342014. október 22., 18:34

A megyei tanács által elindított kalákaprogram célja kevés közpénzből, közösségi összefogással megvalósítani tanintézetek, kultúrotthonok, közösségi létesítmények felújítását – mint Borboly Csaba megyeelnök kifejtette, véleménye szerint ennek kellene a Székelyföld építése alapjául szolgálnia. Tapasztalatai szerint ez a közösségszervezési modell egyre nagyobb népszerűségnek örvend, eddigi eredményei pedig összehasonlíthatatlanul nagyobbak a kiutalt pénzösszegeknél.

Iskolák, közösségi épületek újulnak meg

A legutóbb, azaz október 14-én a településeknek leosztott költségvetés-kiegészítésből tizennyolc udvarhelyszéki település összesen 505 ezer lejt kap, az ezek felhasználásával elvégzendő munkálatok néhol már meg is kezdődtek. A költségvetésből a siklódi kultúrotthon tetőzetének felújítására 40, a szentábrahámi Benedek Elek Általános Iskola főjavítására és a gagyi kultúrotthon rendbetételére, kibővítésére 2020, a korondi futballpálya rendezésére és bekerítésére 50, a lövétei Székely Mózes Általános Iskola B épületének feljavítására és modernizálására 20, a bogárfalvi kultúrotthon felújítására 40, a homoródkeményfalvi általános iskola ülepítőjének felszerelésére 2, a gyepesi kultúrotthon épületének technikai felmérésére 3, a homoródalmási önkéntes tűzoltók felszerelésének vásárlására 40, az agyagfalvi általános iskola feljavítására és modernizálására 24, a bögözi tűzoltószertár építésére 16, az oklándi Kelemen Imre Általános Iskola javítására, tatarozására 30, a parajdi balneológiai komplexum építésére 50, a máréfalvi multifunkcionális terem főjavítására és berendezésére 50, a kissolymosi volt TSZ-iroda felújítására 30, az alsóboldogfalvi kultúrotthon mosdójának kiépítésére 20, a kobátfalvi kultúrotthon modernizálására 20, a székelyvarsági új kultúrotthon építésére pedig 30 ezer lejt különítettek el.

Kis pénz, jelentős összefogás

Mint több községvezető elmondta, a leosztott összegek csak részei a projektek teljes költségének, a program során fontosabb az összefogás, mint a jelentős anyagi támogatás. Kovács Lehel, Farkaslaka polgármestere például kifejtette: a bogárfalvi kultúrotthon felújításának összköltsége közel 270 ezer lej, a tervek elkészítését követően a napokban megkezdődött a tatarozás is. Erre saját költségvetésből mintegy 100 ezer lejt szántak, ehhez jön hozzá a kalákaprogram során kiutalt 40 ezer lej. Az épület külső-belső felújítása, a nyílászárók cseréje, a mosdók rendbetétele a tervek szerint jövő tavaszra készül el. A kivitelező egy helyi cég, a falu lakói segédkeznek a tetőcserepek cseréjénél, a közbirtokosság bútorokkal járulna hozzá a projekt sikerességéhez. A községben nem egy szép példáját látták már a közösségi összefogásnak, ami a nagy anyagi támogatásnál is fontosabb. Ennek köszönhetően a lakosok régi vágyai teljesülhetnek – fogalmazott Kovács.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés