
Fotó: Kristó Róbert
Több mint félmillió lejt utalt ki udvarhelyszéki közösségi épületek kalákában történő felújítására a Hargita megyei tanács a településeknek október 14-én leosztott költségvetés-kiegészítés során. Ennek megfelelően a következő szakaszban tizennyolc környékbeli településen foghatnak hozzá a munkálatokhoz.
2014. október 22., 18:342014. október 22., 18:34
A megyei tanács által elindított kalákaprogram célja kevés közpénzből, közösségi összefogással megvalósítani tanintézetek, kultúrotthonok, közösségi létesítmények felújítását – mint Borboly Csaba megyeelnök kifejtette, véleménye szerint ennek kellene a Székelyföld építése alapjául szolgálnia. Tapasztalatai szerint ez a közösségszervezési modell egyre nagyobb népszerűségnek örvend, eddigi eredményei pedig összehasonlíthatatlanul nagyobbak a kiutalt pénzösszegeknél.
Iskolák, közösségi épületek újulnak meg
A legutóbb, azaz október 14-én a településeknek leosztott költségvetés-kiegészítésből tizennyolc udvarhelyszéki település összesen 505 ezer lejt kap, az ezek felhasználásával elvégzendő munkálatok néhol már meg is kezdődtek. A költségvetésből a siklódi kultúrotthon tetőzetének felújítására 40, a szentábrahámi Benedek Elek Általános Iskola főjavítására és a gagyi kultúrotthon rendbetételére, kibővítésére 20–20, a korondi futballpálya rendezésére és bekerítésére 50, a lövétei Székely Mózes Általános Iskola B épületének feljavítására és modernizálására 20, a bogárfalvi kultúrotthon felújítására 40, a homoródkeményfalvi általános iskola ülepítőjének felszerelésére 2, a gyepesi kultúrotthon épületének technikai felmérésére 3, a homoródalmási önkéntes tűzoltók felszerelésének vásárlására 40, az agyagfalvi általános iskola feljavítására és modernizálására 24, a bögözi tűzoltószertár építésére 16, az oklándi Kelemen Imre Általános Iskola javítására, tatarozására 30, a parajdi balneológiai komplexum építésére 50, a máréfalvi multifunkcionális terem főjavítására és berendezésére 50, a kissolymosi volt TSZ-iroda felújítására 30, az alsóboldogfalvi kultúrotthon mosdójának kiépítésére 20, a kobátfalvi kultúrotthon modernizálására 20, a székelyvarsági új kultúrotthon építésére pedig 30 ezer lejt különítettek el.
Kis pénz, jelentős összefogás
Mint több községvezető elmondta, a leosztott összegek csak részei a projektek teljes költségének, a program során fontosabb az összefogás, mint a jelentős anyagi támogatás. Kovács Lehel, Farkaslaka polgármestere például kifejtette: a bogárfalvi kultúrotthon felújításának összköltsége közel 270 ezer lej, a tervek elkészítését követően a napokban megkezdődött a tatarozás is. Erre saját költségvetésből mintegy 100 ezer lejt szántak, ehhez jön hozzá a kalákaprogram során kiutalt 40 ezer lej. Az épület külső-belső felújítása, a nyílászárók cseréje, a mosdók rendbetétele a tervek szerint jövő tavaszra készül el. A kivitelező egy helyi cég, a falu lakói segédkeznek a tetőcserepek cseréjénél, a közbirtokosság bútorokkal járulna hozzá a projekt sikerességéhez. A községben nem egy szép példáját látták már a közösségi összefogásnak, ami a nagy anyagi támogatásnál is fontosabb. Ennek köszönhetően a lakosok régi vágyai teljesülhetnek – fogalmazott Kovács.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!