Hirdetés
Hirdetés

Félmillió forintos segély a parajdi bánya dolgozóinak és azoknak, akiket kiköltöztettek

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Egyenként félmillió forintos – 6400 lejes – támogatást kapnak a Salrom és a Sal Sind alkalmazottai, valamint a beszakadt bányafödémnél kialakított veszélyzónából kiköltöztetett családok – jelentette be szerdán Parajdon az Ökumenikus Segélyszervezet.

Fülöp-Székely Botond

2025. július 02., 13:222025. július 02., 13:22

2025. július 02., 14:582025. július 02., 14:58

„Azonnal Parajdra érkeztek az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai, amint betört a víz a bányába, azóta pedig folyamatosan azon dolgoznak, hogy segítsenek az embereknek” – jelentette ki a bányászok, a Sal Sind elbocsátott munkatársai és a kilakoltatott emberek jelenlétében Nyágrus László, Parajd polgármestere.

Hirdetés

Elismerését fejezte ki a segélyszervezet hozzáállásáért és profi munkájáért, hiszen ez bizonyítja, hogy a parajdiak nincsenek magukra hagyva.

Lévai Anikó, a segélyszervezet nagykövete is jelen volt

Lehel László, a magyarországi egyházi alapítású Ökumenikus Segélyszervezet igazgatója kijelentette, harminc éve végzik feladatukat, a mostani munkájukban sincs semmi rendkívüli. Elmondása szerint

közel ötszáz főállású munkatársa van a segélyszervezetnek.

Hangsúlyozta, ezenkívül számos önkéntesük is van, de közülük a legkitartóbb Lévai Anikó nagykövet, Orbán Viktor miniszterelnök felesége, akire húsz éve számíthatnak.

Lévai Anikó is részt vett az adományátadáson •  Fotó: László Ildikó Galéria

Lévai Anikó is részt vett az adományátadáson

Fotó: László Ildikó

Lévai Anikó egyébként személyesen is jelen volt a találkozón, és már több alkalommal is segédkezett Parajdon. Lehel László közölte, munkájuk során „ételt, otthont és esélyt” igyekeznek biztosítani az embereknek.

Megduplázott magyar kormányzati támogatás

Az igazgató emlékeztetett, országos adománygyűjtést indítottak el Magyarországon a székelyföldi árvízkárosultak megsegítéséért, az összegyűlt pénzt pedig a magyar kormány megduplázta. Utóbbit maga Orbán Viktor jelentette be júniusban.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Lehel László rámutatott, a parajdiakat a korábban bejelentett román állami támogatástól függetlenül fogják egyszeri támogatásban részesíteni szolidaritásuk jeleként. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy

  • a Salrom 130 munkatársának,

  • a Sal Sind 49 elbocsátott alkalmazottjának,

  • valamint a veszélyzónából kiköltöztetett 25 családnak fognak egyenként 500 ezer forintos segélyt eljuttatni.

Korábban már bekérték a munkáltatóktól a neveket, illetve az érintettek számlaszámát, amelyre eljuttatják az említett összeget.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

„Ezzel nem tudjuk megoldani az alapproblémát, nem tudjuk, hogy jövő évtől mi lesz, hiszen mindaz túlmutat a lehetőségeinken. Mi nem is azért vagyunk, hogy ezt az ügyet teljesen megoldjuk. Mi azért vagyunk, hogy kezet fogjunk önökkel, megöleljük önöket és azt mondjuk, hogy itt vagyunk,

Idézet
a magyarság tud segíteni, képes arra, hogy a másik mellé odaálljon”

– fogalmazott. Hozzátette, nagyon gyorsan megkezdik a segély folyósítását, ahogy megkapták a bankszámlaszámokat, ugyanakkor a későbbiekben is igyekeznek segíteni a helyieknek, ha szükség lesz rájuk.

„A legfontosabb, hogy érezhessük: a bajban nem vagyunk egyedül”

Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszönetét fejezte ki a segítségért. Kijelentette, a segélyszervezet és a magyar közmédia támogatásának köszönhetően már a katasztrófa első napjaiban érezhették a parajdiak, hogy nincsenek egyedül.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

„A felajánlás üzenet is helyieknek, miszerint meg kell őrizniük a hitüket, hiszen nincsenek egyedül, a teljes magyar nemzet odafigyel rájuk – ez pedig reményt kell adjon.

Idézet
Felelősségünk és kötelességünk ebből a nehéz helyzetből is felállni és egymáson segíteni”

– mondta. Megígérte, hogy az erdélyi református egyház gyűjtéséből származó összegeket is el fogják juttatni a parajdiaknak.

„Itt dolgozni egy létforma volt” – fájdalmas búcsú a bányától

Ezt követően Fülöp Magdolna, a bánya alkalmazottja azt nyilatkozta:

megszokták, hogy a munkájuk után megkapják a pénzt, így nehéz volt elfogadni a segítséget.

Ettől függetlenül megértették, hogy az adomány a magyar emberek együttérzését szimbolizálja, ami nagyon sokat jelent számukra. A bányakatasztrófa hatását talán még nem is érzik át teljesen, ez a december végi végleges leépítéseket követően fog megtörténni, amikor munkát kell keresni. Addig sokszor a józan észnek is ellentmondva reménykednek.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

„Itt dolgozni egy létforma volt, az életünk részévé vált. Innen az emberek csak betegszabadságra, nyugdíjba vagy meghalni mentek el. Tudjuk, hogy ez a közösség, ebben a formában már csak hat hónapig marad meg, ebbe próbálunk kapaszkodni és maradni a végsőkig. Ez is

Idézet
olyan, mint egy gyászfolyamat, amelynek feldolgozása úgy zajlik, mintha szeretteinket veszítenénk el”

– magyarázta Fülöp Magdolna. Rámutatott, a Magyarországtól kapott segítség sokat fog segíteni ezen gyászfolyamat során, így nagyon hálásak érte.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
2026. október 11., vasárnap

Csorgókő: ahol a víz végigsimítja a fekete sziklákat | Erdély kincsei

Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.

Csorgókő: ahol a víz végigsimítja a fekete sziklákat | Erdély kincsei
Hirdetés