
Fotó: Pál Gábor
Egy időre leállnak a felújítási munkálatok a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium épületénél, miután a tetőre felkerültek a bádoglemezből készült díszelemek is.
2013. szeptember 27., 14:022013. szeptember 27., 14:02
2013. szeptember 27., 14:352013. szeptember 27., 14:35
Marosvásárhelyen újították fel a gimnázium több mint száz évvel ezelőtt készült bádogelemeit. Néhány darab annyira tönkrement, hogy szinte teljesen újat kellett gyártani. Pénteken egy daru segítségével emelték az épület tetejére a rendbe hozott bádogelemeket. Ezzel a munkálattal egy időre le is áll a Tamási Áron Gimnázium felújítása, hiszen a pénzforrások elapadtak – tudtuk meg a tanintézmény vezetőjétől, Laczkó Györgytől.
Sikerült a tetőzet nagy részét újrafödni, a porcelánból készült baglyokat felújítani (a kupás cserepeket azonban nem, mivel az nagyon sok pénzbe került volna), és a bádogelemeket rendbe hozni. Az igazgató lapunknak elmondta, hogy még körülbelül 30 ezer lejre volna szükség, hogy a tetőzet újrafödését be tudják fejezni.
Az Udvarhelyszéket is érintő, mintegy háromszáz millió eurós beruházás révén új vízvezeték épül a zetevárljai víztározó és Székelyudvarhely között, valamint jelentős hálózatfejlesztések lesznek a térségben – jelentették be hétfőn Székelyudvarhelyen.
Lőgyakorlat kezdődik március 17-én, kedden reggel kilenc órakor a kerekerdői hegyivadász alakulatnál, amely délután négyig fog tartani – közli Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.
A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia után több mint két évvel hirdettek ítéletet a per előkészítő ülése nyomán. Mint kiderült, problémák vannak a nyomozati anyagban, ennek egy részét kizárta a bíróság.
Váratlan problémába ütközött a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola korszerűsítése, ez miatt elhúzódik a munkálat befejezése. Az, hogy mikor térhetnek vissza a diákok a megújult iskolaépületbe, közvetve egy szakértői véleménytől függ.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.
A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.
Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.
A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.
Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.
szóljon hozzá!