Fehér és zöld Karácsonyi Kavalkád Szentegyházán

Zúzmarás fák és szánút szolgáltatta az ünnepi varázst advent negyedik vasárnapján a harmadik alkalommal megtartott Karácsonyi Kavalkádon Szentegyházán. A rendezvényfolyam a Megváltó születésének ünnepére hangolta a minden eddiginél több részvevőt.

Molnár Melinda

2016. december 19., 19:252016. december 19., 19:25

„A nagy karácsonyi hangulatban, a forralt bor, a vásárok, a zene, a sok program mellett ne feledkezzünk meg a karácsony igazi értelméről, értékéről: Isten elküldte Fiát a földre, hogy megmutassa, mennyire szeret minket” – hallottuk a köszöntőbeszédben. Tudjuk, hogy minden karácsonyi készülődés mellett a Megváltó világra jöttének öröme a lényeg. (…) Szentegyháza még tudja, hogyan kell megtartania hagyományait, hitét, közösségét, karácsonyát.”

A szentegyházi Karácsonyi Kavalkád különlegessége, sajátossága az egyediség és a sokszínűség volt. Az együttműködő szervezetek: a Szent Gellért Alapítvány, a Szentegyházi Ifjúsági Fórum, Szentegyháza Polgármesteri Hivatala megszólította a helyi csoportokat, az óvodásoktól a műkedvelőkig, kézműveseket, képzőművészeket, fotósokat. A sátrak kínálatát az egyediség jellemezte. Az idei kavalkád színe a karácsony zöldje volt, amely visszaköszönt az ajándékbögrékről és a színpadról is. A kulturális kínálat sokszínű volt a műfajokat, a fellépők életkorát illetően. Jókedvvel, lelkesedéssel adták elő műsorszámaikat a piactéren, amitől szívünk megtelt szépséggel, örömmel.

Szecsete László szentkeresztbányai plébános kért áldást a rendezvényre, a közös munkáról Molnár Tibor polgármester és György Attila, az alapítvány vezetője beszélt.

A Szent Gellért Alapítvány immár nyolc éve minden karácsonykor felállítja az istállót, a „szállást”, megjelenítve a Szent Családot az újszülött kis Jézussal. Az élő betlehemben, korhű ruhákban bárki átélhette a maga által választott szerepet: Jézussá, Máriává, Józseffé válhatott. A hangoló zenét az IFI-zenekar biztosította, a fiatalok szentírási részeket, ünnepi gondolatokat olvastak fel. A kulturális műsor legalább ötven zenélni szerető, különböző hangszeren játszó karácsonyi dalával kezdődött, majd egymást váltották a színpadon a gyermek- és felnőttcsoportok, az egyesített egyházi kórus. A kézműveskedni vágyó gyermekek hangulatos karácsonyi mécsestartókat készítettek. A Művészsátorban a szentegyházi művészek lehetőséget teremtettek a pasztelltechnika kipróbálásra. Aki fényképezkedni akart szeretteivel, alkalmi fotókat készítettek róla a helyi fotósok. A büfében kavalkádos bögrében szolgálták fel a meleg teát, forralt bort, és zsíros kenyeret adtak melléjük. Hangulatos melegedők enyhítették a hideget.

A délután vége felé felvételről láthatták a jelenlevők a Gyermekfilit, amely jelenleg adventi turnén van. A szervezők nagyon szeretnék, ha majd úgy tudnának időpontot egyeztetni a Filivel, hogy személyesen is megörvendeztessék a kavalkád részvevőit zenéjükkel-éneklésükkel. Ezúttal lélekben tartottak velük missziós útjukon a szentegyháziak: a gyertyák lángjánál hallgatták rögzített ünnepköszöntő dallamaikat.

Időközben hazaérkezett az udvarhelyi találkozóról a helybéli Angyalbetlehemes csoport, és köszöntődalokkal csitította az angyalvárás izgalmát. Végül ki-ki megkapta az önkormányzattól az angyalfiát.

Három évvel ezelőtt álmodta meg a karácsonyváró települési napot a Szent Gellért Alapítvány. Hogy mivé fejlődött, ők maguk is rácsodálkoznak. Sok támogatót sikerült megnyerniük, évről évre egyre többen kapcsolódnak be a kulturális részbe, rengeteg nézőt vonz a rendezvény. Az értékelőn az együttműködést emelték ki a szervező közösségek: beleláttak a különböző szervezetek mindennapjaiba, és valódi csapattá alakultak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés