
Számos, farkas által okozott vadkár történt az ősz folyamán Udvarhelyszéken, olyan községekben is, ahol évek óta egyetlen ilyen jellegű esetet sem jegyeztek. Oroszhegyen és Farkaslakán, illetve az oda tartozó falvakban legalább húsz juhot öltek meg a farkasok az elmúlt időszakban. Oroszhegyen több mint tíz egyedből álló falkáról beszélnek, a vadgazdálkodási szakember szerint azonban kizárt, hogy ősszel ilyesmi előforduljon.
2010. november 10., 16:352010. november 10., 16:35
2010. november 23., 13:152010. november 23., 13:15
Több, farkas által okozott vadkárról is kapott jelentést a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség az utóbbi hónapokban. „A falvakhoz közel farkaskár volt az udvarhelyi zónában” – mondja Both József, az ügynökség osztályvezetője, hozzáfűzve, hogy karámokból és legelőről egyaránt vittek el juhokat.
Oroszhegyen öt farkastámadás történt az ősszel, a község három különböző részén. Ez kirívó esetnek számít, nagyobb, farkas által okozott károk legutóbb három éve voltak – számolt be Bálint Elemér, Oroszhegy polgármestere. Az elmúlt időszakban történt támadások során minden esetben három-négy juhval végeztek a farkasok, összesen legalább 15-tel. Ülkében egy karámban négy juhot öltek meg, de – a polgármester elmondása szerint – a szentkirályi tetőn, illetve a község nyugati, farkaslakához közeli szélén is történtek farkas által okozott károk. „Egy falkáról van szó, több mint tíz állat van benne” – közölte Bálint Elemér, hozzáfűzve, hogy a juhászok látták a farkasokat.
Az eseteket ugyan jegyzőkönyvbe vették, de a polgármester nagyon szkeptikus a vadkárok megtérítésével kapcsolatban. „A törvény olyan, hogy nincs hogy megtéríteni a vadkárt. Ígéret van, mindenféle szintről, mindig azt mondják, hogy megtérítik, de még soha nem térítették meg” – mondja az éves tapasztalatok alapján Bálint Elemér. A juhászok rá vannak kényszerülve, hogy „irgalmatlan nagy” kutyákat vegyenek, hogy megvédjék a nyájat, de most már ez is probléma kezdett lenni, mert az állatoktól nem lehet közlekedni a legelőkön – fűzi hozzá a községvezető.
A témáról bővebben az Udvarhelyi Híradó csütörtöki, november 11-ei számában olvashatnak.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!