Néhány hete még több mint húsz négylábút tartottak, ma már csak nyolc eb raboskodik az udvarhelyi kutyamenhelyen – az állatokat látszólag elnyelte a föld. Javulni látszik azonban a kóborkutya-helyzet, a lakónegyedekben is egyre ritkábbak a falkába verődő gazdátlan ebek.
2014. június 19., 20:482014. június 19., 20:48
2014. június 19., 22:172014. június 19., 22:17
Tizennyolc fiatal négylábú vár végleges gazdára Székelyudvarhelyen, az Ebremény Állatvédő Egyesület önkéntesei vették szárnyuk alá az utcán talált vagy a városi menhelyre szállított kutyákat. Az állatokat a Botond Állatklinikánál és ideiglenes gazdik fogadták be, többségük – tizenegy – még csak kölyök. „Az állatok egy részét lakossági bejelentés alapján az utcáról szedtük össze, néhányat pedig a menhelyről hoztunk el, hogy jobb körülményeket biztosíthassunk nekik” – tájékoztatott Kodolányi Enikő, az Ebremény Állatvédő Egyesület elnöke. A városi menhelyre beszállított kutyák örökbe adását önkéntesek vállalták fel, a gazdira váró kutyák fényképét a civil szervezet Facebook-oldalán lehet megtekinteni. „A végleges gazdák mellett ideiglenes befogadók jelentkezését is várjuk, hisz naponta találunk fiatal, sürgősen gondozásra szoruló állatokat” – tette hozzá az egyesület elnöke.
Elodázzák az elaltatást
A II. Rákóczi Ferenc utcai menhelyt idén tatarozták, így már akár harminc kutya befogadására is alkalmas lenne. A kóbor kutyák befogását az AVE Hargita Kft. alkalmazottai végzik, az állatok egészségügyi ellátásáról Páll Ágoston körzeti állatorvos gondoskodik.
A létesítményben jelenleg nyolc eb van, holott néhány hete még több mint húszról számolt be a polgármesteri hivatal illetékese. A fenntartótól kapott helyzetjelentés szerint közülük négy már hónapok óta a menhelyen él, az egészséges, jó állapotban lévő, nem agresszív és örökbe fogadható kutyákat pedig az ott dolgozó munkatársak igyekeznek minél több ideig a menhelyen tartani. Csak akkor altatják el őket, ha hónapok elteltével sem jelentkezik örökbefogadó.
Visszatérő kutyák?
Legutóbb június 17-én nyújtottak be kóbor kutyákra vonatkozó lakossági panaszt, a Berek-sétányon a napközi otthon és a hulladékgyűjtőpont közelében ugyanis ismét kutyafalka portyázik. „Visszatérő probléma: az állatokat befogják, aztán néhány héten belül újból megjelennek az utcákon. Főként a napközibe járó gyerekek biztonsága érdekében tettünk bejelentést, szerencsére tényleges támadás eddig még nem történt” – mondta el Magyari Dénes, a Sziget lakószövetség elnöke.
A város több lakónegyedében ezzel szemben az elmúlt évben csökkent a kóbor kutyák száma. A Kórház-negyedben – ahol időszakosan ugyan, de problémát okoztak az agresszív, csoportosan a kukák körül tanyázó négylábúak – mintegy egy éve megszűnni látszik a jelenség, tájékoztatott Szabó Jenő lakószövetségi elnök. Szász Pál, a Küküllő, illetve Szolga Tibor, a Bethlen ötös számú lakószövetség elnöke szerint egyaránt csökkenni látszik az utcán kóborló négylábúak száma. „A szemeteskukák környékén néha megjelenik néhány, de látványosan kevesebb, mint az elmúlt években” – hangsúlyozta Szász Pál.
Hatalom és hatékonyság
A kóborkutya-helyzet megoldásáért felelős intézmény, a polgármesteri hivatal egyelőre azonban nem hajlandó kilépni a „hatalom” merev státusából. A több szempontot is firtató érdeklődésünkre érkező szűkszavú válaszból mindössze annyit tudhattunk meg egyértelműen, hogy a Sziget-negyedi kutyákat pénteken fogják be. A városvezetőség naprakésznek nyilvánította magát a probléma megoldásában, miután a bejelentés és a befogás között mindössze három nap telt el. Arra azonban semmilyen választ nem kaptunk, hogy mi lett a sorsa például a nyilvántartásunk szerint hiányzó tizenhárom kutyának. A szóvivő szerint ugyan megfogalmazták már a hivatalos választ, ám annak polgármesteri láttamozása egyelőre nem történt meg. Elhúzódott ugyanis a körmenetet követő hivatalos ebéd.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!