
Fotó: Thomas Câmpean
A magyarok számára a huszadik század egyik legmeghatározóbb napja volt 1956. október 23-a, mely bebizonyította, hogy az embert nem lehet megfosztani szabadságvágyától – hangzott el szerda este a Ferencesek temploma melletti emlékműnél.
2013. október 23., 22:032013. október 23., 22:03
2013. október 24., 23:552013. október 24., 23:55
Az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából szerda este Székelyudvarhelyen is megemlékező ünnepséget tartottak, melyet fáklyás felvonulással zártak. Este nyolc órakor a Művelődési Háztól fáklyával a kézben indultak el az egybegyűltek, egy hosszú menetoszlopot alkotva végigvonultak a Tamási Áron úton, majd megkerülték a Városháza teret, végül az Üldözöttek és áldozatok emlékművénél álltak meg.
A magyar himnusz eléneklése után Miklós Zoltán, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója mondott ünnepi beszédet. Egyebek közt megemlítette, hogy az 1956-os budapesti események a kommunizmus legfőbb tételeit döntötték meg, és ha ideig-óráig is, de elérték azt, hogy az ellenséges csapatok kivonuljanak az országból. Mindez a történésekről rádión keresztül értesült erdélyi magyarságnak is reményt és hitet adott abban, hogy szembe lehet szállni a kommunista diktatúrával.
A későbbiekben Miklós Zoltán kiemelte: az ember akkor válhat sorsa alakítójává, ha ismeri történelmi múltját, ezért kell elhozni a fiatalokat is az ehhez hasonló rendezvényekre. A megemlékezés koszorúzással és a székely himnusz eléneklésével zárult.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.
A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.
Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.
A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.
Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.
Ahol a hagyományainknak teret adnak, ott a nemzetünknek jövője van, hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi központjának avatóünnepségén.
Nem sokáig örülhetett zsákmányának pénteken a szomszédos megyéből érkező biciklitolvaj, hiszen a tettét követően mindössze néhány perc múlva elfogták őt a székelyudvarhelyi helyi rendőrök.
Konferenciát szerveztek Székelyudvarhelyen a határon átnyúló jogi segítségnyújtás és áldozatsegítés témájában pénteken. Magyarországi és erdélyi szakemberek osztották meg tapasztalataikat a jogi támogatás és az áldozatok segítésének lehetőségeiről.
Elvesztette az uralmát a jármű fölött és egy útszéli fának csapódott egy autós péntek reggel Árvátfalván. A szerencsétlenül járt sofőr járművébe egy másik, arra közlekedő személygépkocsi is nekiütközött.
szóljon hozzá!