
Ezüstfenyő-díjjal tüntette ki az RMDSZ Gyerkó Levente nagygalambfalvi polgármestert. Ő az egyetlen Hargita megyei településvezető, aki munkájáért elismerést kapott a Szövetségi Képviselők Tanácsának legutóbbi ülésén.
2016. március 01., 15:552016. március 01., 15:55
2016. március 01., 15:582016. március 01., 15:58
Községe fejlesztéséért, a fiatalok itthon maradásáért, illetve a közösségi összefogás érdekében folytatott munkájáért kapta meg az RMDSZ Ezüstfenyő-díját Gyerkó Levente. Galambfalva község polgármestere lapunknak elmondta, nem számított az elismerésre, azonban nagyon örül, hogy méltónak találták rá. „Ez igazából nem a munkám, hanem a munkánk elismerése. Ott van mellettem a mindenkori önkormányzati képviselő-testület és a hivatali alkalmazottak. Közösen sikerült kivitelezni az eddigi megvalósítottakat” – fogalmazott Gyerkó, aki immár tizenkét éve vezeti a községet.
Galambfalva község többek között jól teljesít a pályázati pénzek lehívása terén: ez elmúlt években csak európai uniós alapokból nagyjából 2,7 millió eurót költhettek fejlesztésekre. Hozzáállásuk – mint a polgármester ígérte – nem fog megváltozni a jövőben sem, ugyanis tervezik leaszfaltozni az erdei és mezei utakat, illetve a település utcáit is ott, ahol ez még nem történt meg.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
szóljon hozzá!