Ez kitermelte, ez ellopta, ez eladta, ez meg lefülelte

Lopás miatt folytatnak vizsgálatot Nagygalambfalván, ahol kilenc űrméter fa tűnt el a kitermelés helyszínéről. A tüzelőanyagot egy helyi lakos udvarán találták meg, aki elárulta, kitől van az áru, a gyanúsított viszont tagadja, hogy köze lenne a lopáshoz.

Fülöp-Székely Botond

2017. február 16., 09:142017. február 16., 09:14

Kilenc űrméter fa tűnt el a nagygalambfalvi kitermelésről úgy két hete, amit végül egy idős úr portáján talált meg a rendőrség – kezdett történetébe D. B., akit a fa eltulajdonításával és odaszállításával gyanúsítanak. Tudomása szerint azért gyanúsítja őt a rendőrség, mert akinél a fát megtalálták, azt nyilatkozta, hogy tőle rendelte a tüzelőanyagot. D. B. lapunknak kijelentette, valóban vitt hozzá fát az erdőről, de azt törvényesen tette, az illegális szállítmányhoz semmi köze. Igazságtalannak tarja, hogy anélkül indítanak ellene eljárást, hogy bárki látta volna őt lopni. Az ellene szóló közvetlen bizonyítékokat is hiányolja.

Nagygalambfalván egy magán erdészeti társuláshoz tartoznak az erdők, a kitermelést egy általuk megbízott cég végzi – közölte lapunkkal a társulás egyik képviselője, akinek nevét kérésére nem említjük. Elmondta, őt a vállalat munkatársa értesítette, hogy a kitermelésről eltűnt kilenc méter fa, ezért az esetet jelentette a rendőrségen. A helyszínen már csak szekérnyomokat találtak a hóban, így a faluban felszerelt térfigyelő kamera felvételeit nézték át, de az sem hozott eredményt. Ebből arra a következtetésre jutottak, hogy a település erdőhöz közeli részén találhatott gazdára a lopott áru, ahol nincsenek felvevőkészülékek.

Az árura véletlenszerűen találtak rá a már említett idős úr udvarán, aki a számonkéréskor nem tudta felmutatni a fa eredetét igazoló dokumentumokat. Ekkor mondta, hogy D. B.-t kereste fel tűzifaügyben, amit később le is szállítottak neki. Az idős urat végül megbírságolták a rendőrök illegális áru birtoklása miatt, a gyanúsítottat pedig a bíróság vonja majd kérdőre. A fát egyébként a helyszínen lefoglalták, és visszaszolgáltatták tulajdonosának, aki azóta túladott rajta – tette hozzá az erdész.

Felkerestük az ügyben eljáró rendőrt, aki a hatóság sajtószóvivőjéhez irányított. Gheorghe Filip elmondta, a rendőrség több személyt is kihallgatott, amíg összeállították a gyanúsítottak listáját. Lassan egy személyre szűkült a kör, aki ellen jelenleg is vizsgálódnak minősített lopás gyanújával. A dokumentumokat át fogják adni az ügyészségnek, majd a bíróság dönt arról, hogy az illető bűnös-e vagy ártatlan. „Azzal, hogy embereket hallgatnak ki és nyomoznak az ügyben, csak a munkájukat végzik a rendőrök. Ezt meg kell tenniük, függetlenül attól, hogy egyeseknek tetszik-e vagy sem. Akkor lenne gond, ha nem így járnának el” – szögezte la a szóvivő. Hozzátette, hogy bár bizonyítékok vannak a gyanúsított ellen, a bírósági ítéletig nem mondható bűnösnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Csorgókő: ahol a víz végigsimítja a fekete sziklákat | Erdély kincsei

Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.

Csorgókő: ahol a víz végigsimítja a fekete sziklákat | Erdély kincsei
2026. október 08., csütörtök

Két lábra emelkedett a vadász előtt a medve Szentléleken – ez lett a veszte

Kilőttek egy medvét szerdán este Székelyszentléleken, miután az állat ismét lakott területen bukkant fel és agresszíven viselkedett. A nagyvad már hosszabb ideje félelemben tartotta a környékbelieket, akik gyermekeiket is féltették tőle.

Két lábra emelkedett a vadász előtt a medve Szentléleken – ez lett a veszte
2026. október 07., szerda

Két autó ütközött Székelyszentléleken, az egyik sofőr kórházba került

Két személyautó ütközött össze szerdán délelőtt a 24-es községi úton, a Farkaslaka községhez tartozó Székelyszentléleken.

Két autó ütközött Székelyszentléleken, az egyik sofőr kórházba került
Hirdetés