Fotó: Thomas Campean
Értékmentő munka zajlik a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban: tanárok és diákok egy sepsiszentgyörgyi nyugalmazott mérnök közreműködésével felújítják a tanintézet tulajdonában levő hozzávetőleg nyolcszáz fizikai kísérleti eszközt. A „kincstár” legöregebb darabjai közel száznegyven évesek: számos egyedi kivitelezésű szerkezet is található köztük, így némelyik azonosítása jelentős kutatómunkát igényelt.
2014. június 02., 12:442014. június 02., 12:44
2014. június 02., 13:092014. június 02., 13:09
A református kollégium fizikai eszköztárának rendbe tétele a munkaközösség régi vágya – mondta el Littasi Csilla projektvezető, a tanintézet munkatársa. Hozzáfűzte, a folyamat idén februárban indult el, amikor Csáky Ernő sepsiszentgyörgyi nyugalmazott mérnök-tanár először látogatott el az iskolába. „Beleszeretve” a készletbe, felajánlotta segítségét az értékmentő munkálatok kivitelezésében, azóta pedig többször látogatott Székelyudvarhelyre, hogy a tanintézet fizika szertárában többedmagával olykor reggeltől estig dolgozzon.
Kemény dió volt a leltározás
„Figyelemre méltó, hogy milyen gazdag szellemi és anyagi kincs van itt” – tartja Csáky Ernő. A szertár két termében összesen mintegy nyolcszáz mechanikai, távközlési, elektronikai és elektrotechnikai eszköz található, melyeknek körülbelül négyötöde működésképtelen, s akad, amelyiknek alkatrészei is hiányoznak. Véleménye szerint a gyűjtemény nemcsak Erdélyben, de Magyarországon is egyedülálló lenne, ugyanis számos ritka darabot tartalmaz – egyebek mellett Edison-féle izzólámpát, szikratávírót, Bell-féle telefont, évszázados hőmérőt, barométert, gigantikus dinamót, fonográfot –, melyek a korabeli külföldi gyárak igényességéről tesznek tanúbizonyságot.
A szenvedélyes munka az eszközök azonosításával kezdődött, ehhez interneten illetve a dokumentációs könyvtárban és levéltárban is komoly kutatást kellett végezni – adta tudtunkra Littasi Csilla, megjegyezve, az iskola legkorábbi, az eszközök beszerzéséről készült feljegyzései 1876-ból valók. Mivel számos régi, kevéssé ismert szerkezet került elő – jórészt szétszedve –, olykor igen nehéz volt az egyes alkatrészekről megállapítani, hová tartoznak. Az azonosítást követően minden darabot leltárba vettek, ami szintén hosszadalmas művelet volt. A leltározás után következett a vikszolás: a szódabikarbónától a különféle oldószerekig mindent bevetettek, hogy a régi, oxidálódott fa- és fémrészeket újjá varázsolják – a művelethez az iskola vezetősége nyújt anyagi támogatást.
Szerepet vállalnak a diákok is
A munkafolyamatba a pedagógusközösség, a Bányai János Műszaki Szakközépiskola szaktanárai illetve több kilencedik osztályos diák is bekapcsolódott, akik hatalmas lelkesedéssel végzik a feladatokat, a tanárok szemében pedig igazolt hiányzás az ott végzett munka. Mint a diákok elmondták, az iskola fizikaszertára olyan, mint egy hatalmas történelemkönyv, amelyből a tudományág történetét rekonstruálhatják. Órákon a gyűjteményben fellelhető tárgyak töredékét ismerték meg, a sok régi eszköz azonban lenyűgözte őket.
A hatalmas munkának mindeddig kis százalékát tudták elvégezni, ám a projekt folyamatosan halad – fejtette ki Csáky Ernő, hozzátéve, megpróbálják működőképessé is tenni a szerkezeteket. További terveik is vannak: a felbecsülhetetlen értékű készletből állandó kiállítást nyitnának, hogy bárki megcsodálhassa a hajdani mesterműveket. A mérnök szerint a tárgyak azért is érdemesek a figyelemre, mert manapság, az energiaforrások apadásával ismét körvonalazódni látszik az igény az áramot nem fogyasztó eszközökre, ezeknek pedig minőségi darabjait lehet felfedezni a szertárban.
Mint Tőkés Zsolt igazgató elmondta, tudomása szerint más székelyudvarhelyi tanintézetnek is voltak hasonló eszközei, ám nem őrizték meg őket. Megfizethetetlen kincsnek tartja a református kollégium szertárának tartalmát, s úgy érzi, a Gondviselésnek köszönhető, hogy megmaradt, még ha ilyen állapotban is.
Többen is megsérültek egy Felsősófalván történt autóbalesetben pénteken délelőtt.
Érdemes zajt kelteni, ha a Székelyudvarhely melletti erdőkben és mezőkön bóklászunk, hiszen több mint húsz medve él a város környékén. Folyamatosak a nagyvadak miatti kárjelentések Udvarhelyszéken, a helyzet pedig fokozódni fog.
A reggeli órákban történt újabb födémbeszakadások vizet szorítottak ki a régi bánya tárnáiból, növelve a Korond-patak vizének sótartalmát – számolt be csütörtöki parajdi sajtótájékoztatóján Petres Sándor.
Énekszóval érkeztek a keresztalják Udvarhelyszék legjelentősebb zarándoknapjára, az úrnapi búcsúra csütörtökön. A hagyományos ünnepen idén Fábry Kornél, magyarországi püspök osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel.
A magyarországi kutatók friss vizsgálatai szerint csekély, évi néhány milliméteres felszínmozgás zajlik Parajd térségében. A műholdas mérések stabil területeket és enyhe süllyedéseket is jeleznek, főként a Dózsa-bánya környékén.
Baleset történt csütörtök reggel a 13A országúton Szentegyháza szelterszi végében. A helyszínre több mentőegység, köztük a hivatásos és a szentegyházi tűzoltóság, a mentőszolgálat, illetve a rendőrség is kiszállt.
Már töltik fel a medencéket a parajdi sós strandon, a Salrom képviselője azt ígérte, hogy legkésőbb július 1-jéig megnyitják a létesítményt.
Napi szinten okoz nehézséget a közlekedés Székelyudvarhelyen, ahol több utcában is zajlanak a nagy mobilitási projekt munkálatai: aszfaltozások, zöldövezetek kialakítása, közműcserék és kátyúzások formálják át a várost.
Lemondásra szólította fel hétfőn este a Salrom vállalat vezérigazgatóját a parajdi helyzetről tartott parlamenti meghallgatások után a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője, a környezetvédelmi bizottságot vezető Diana Buzoianu.
Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.
szóljon hozzá!