Értékmérő pillanatok a Refiben

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

A tarisznyába pogácsát tettek: legyen mindig betevő falatjuk; pénzérmét: ne szűkölködjenek, és csipetnyi sót, hogy ne legyenek ízetlenek. Útravalóként  fontos mondatot csatolt Tőkés Zsolt igazgató: az igazi refis az, aki azzal él, amit a kollégium ad – hangzott el szombaton a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium két végzős osztályának hálaadó istentiszteletén. 

Molnár Melinda

2015. május 30., 20:512015. május 30., 20:51

Népes gyülekezettel élték át az értékmérő pillanatokat. Búcsúéneket visszahangoztak az ősi alma mater- és templomfalak, azért szólt az ima, hogy egyenes tartású, gerinces emberekké váljanak.

Kányádi György nagygalambfalvi református lelkipásztor kettős minőségben, úgy is mint igehirdető, és mint kisebbik, ballagó fiúk szülője az Isten és szülőföld iránti szeretetet írta a lelkükbe, jó előmenetelt kívánva.
Tímár Erika, alsósófalvi református lelkipásztor édesanyaként kért áldást nagyobb lányuk évfolyamtársaira. Demeter Sándor Lóránd székelyderzsi lelkész az unitárius vallástanárokat, Madarász Attila bögözi plébános pedig a római katolikus hitoktatókat képviselve kérte Istent legyen továbbra is a végzősök útitársa és legyen öröm a szívükben.

Tőkés Zsolt kollégiumigazgató köszönetet mondott a szülőknek, hogy olyan iskolába íratták gyermekeiket, ahol a lelkiekre is figyelnek. A diákokat emlékeztette: a tehetség felelősség, kötelesség és kockázat. Úgy álljanak helyt, hogy legyenek áldássá és lámpássá ott, ahol vannak. Kántor Csaba, a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye esperese, püspökhelyettes útravalója: „emeljék szemeiket a hegyekre” és az Úrra. Gyökössy szavaival emlékezett: „Árnyék mögött fény ragyog, nagyobb mögött még nagyobb, s amire nézek, az vagyok.”

Bunta Levente polgármester a munkára és a szeretetre való alkalmasságot emelte ki. Biztatott: menjenek ki a tengerre, a hajókat sem azért építik, hogy a kikötőkben rostokoljanak. Incze Csongor, Hargita Megye Tanácsának alelnöke megvalósítható célokat, álmokat kívánt, megjegyezve: ezekért dolgozni kell.
A maradók nevében Fábián Annamária szólt, Dobai Kinga verset mondott. Kiss-Ferenczi Sára a búcsúzók képviseletében szavalt, Tófalvi Előd az elmúlt évek ajándékaira emlékezett. P. Fincziski Andrea színművészt a kollégium kórusa követte – soraikból is elballagtak jónéhányan.

A jutalmazás során a megyei tanfelügyelőség és a megyei önkormányzat díjazta az osztályok legkiemelkedőbbjeit. A Harmatcsepp Szeretetszolgálat tíz diákjának tevékenységét az iskola vezetősége név szerint megköszönte. A Bethlen Kata Nőszövetség Kiss-Ferenczi Sárát jutalmazta meg, a civil szervezetek különdíját Bálint Tamás és Orosz Xénia kapta. A székelyudvarhelyi városháza az évfolyamelsőknek: Kelemen Kinga Orsolyának, Marosi Péter Tamásnak és Andrei Imelda Paulának adott ajándékot. A Ravasz László-díjat Andrei Imelda Paula, a Baczkamadarasi Kis Gergely-díjat Kelemen Kinga Orsolya vette át. A Farkas András informatikai jutalmat Ágoston István érdemelte ki.

Az őrségváltás ősi szokása szerint a végzősök az iskola zászlaját az utánuk következőkre bízták: legyenek hűségesek hozzá, hordozzák becsülettel és tartsák meg. Az ünneplő rokonok, barátok az ókollégium udvarán gratuláltak és adták át a virágokat, ajándékokat az ünnepelteknek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
Hirdetés