
Fotó: Csedő Attila
Bár az első tervek szerint nem a büntetés, hanem a figyelemfelkeltés lett volna a cél, a Fiatalok Veszélyeztetettsége Elleni Mozgalom (FVEM) tagjai kénytelenek olyan eszközökhöz folyamodni, melyek eredményeket hoznak: a kezdeményezők legutóbb elvégzett felmérése során ötből öt boltban szolgáltak ki kiskorúakat cigarettával és alkoholos italokkal.
2013. április 11., 16:442013. április 11., 16:44
2013. április 11., 16:532013. április 11., 16:53
A mozgalom elindítása óta annak tagjai és az önkéntesek öt alkalommal rendeztek rajtaütésszerű ellenőrzéseket udvarhelyi üzletekben és vendéglátóipari egységekben: azt vizsgálták, hogy alkoholos italokkal, dohányáruval hol szolgálnak ki kiskorúakat, illetve a fiatalok hol tudnak játékgépekhez hozzáférni. A legutóbbi, szerdai ellenőrzés (mely során a Merkúr Áruházban, a Kauflandban, a Margaréta és Zöldarany ABC-kben, illetve a Rompetrol töltőállomásnál jártak) az előzőekhez hasonló lesújtó eredménnyel járt.
„A mozgalom létrejötte óta, két hónap alatt egyértelműen nem sikerült visszaszorítani az alkohol, a cigaretta árusítását, és a szerencsejátékokat sem. Habár voltak olyan vállalkozók, akik felkarolták a kezdeményezést, bebizonyosodott, hogy nem egyik vagy másik oldalon keresendő a hiba: egy társadalmi problémáról van szó, melynek elterjedésében mindannyiunknak szerepe van” – mondta el Jakab Áron Csaba, a mozgalom egyik tagja. Tekintve tehát, hogy a nyilvánosság nem segített megoldani a problémát, a FVEM tagjai bizonyos intézmények, például a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség bevonását tervezik. „Kezdetben nem a büntetés volt a cél, viszont most már kénytelenek vagyunk olyan eszközöket igénybe venni, amelyek hatékonyabbak” – tette hozzá Sinka Arnold FVEM-tag. A mozgalom tagjai tehát a továbbiakban is végeznek majd ellenőrzéseket Székelyudvarhelyen, ezúttal a játékgépekkel rendelkező vendéglátóipari egységeket veszik górcső alá.
Egyébként a minél szélesebb körű tájékoztatás érdekében április 17-én három rendezvényre is sor kerül: a mozgalom tagjai 12 órától kerekasztal-beszélgetésre hívják az udvarhelyi tanintézetek vezetőit a Gondűző Szálloda konferenciatermébe, majd 14 órától ugyanitt találkoznak a helybéli vállalkozókkal, 16 órától pedig Kedves Rita, a Gyulafehérvári Caritas szakembere a szenvedélybetegségekről tart előadást középiskolások számára a Márton Áron Ifjúsági Házban. Az eseményre mindenkit várnak, akinek a kezdeményezés felkeltette a figyelmét.
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!