
A székelyudvarhelyi Kipi-Kopi Napközi Otthon építkezési munkálatait szemrevételezték a polgármesteri hivatal illetékesei, ennek apropóján közleményt is kiadott a sajtóosztály, melyben úgy nyilatkoznak, jól haladnak a beruházással.
2015. július 28., 14:572015. július 28., 14:57
Az erre vonatkozó tervek még 2008-ban elkészültek, ezek szerint a Bethlenfalvi út 134. szám alatti régi épületet felújítanák, a tetőn manzárdot alakítanának ki, valamint egy újabb épületszárnyat is elkészítenének.
Az új napköziben nyolc csoport indulna, összesen 160 gyerekkel. Egyébként idén is jelentős összegeket kapott a város a fejlesztési és közigazgatási minisztériumtól a beruházásra, melynek aktualizált értéke közel hatmillió lej.
Saját forrásból eddig 550 ezer lejt sikerült kifizetni, támogatásként pedig tavaly több mint 730 ezer lej érkezett, illetve idén közel 550 ezer lej – derül ki a közleményből.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!