Első félévi mérleg: eddig több volt a bűntény, mint tavaly

Összehasonlító statisztikát állított össze a Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség sajtóosztálya, melyben a tavalyi és idei év első hat hónapjának bűncselekményeit, kihágásait lajstromozták. Kiderült, hogy 2013 első félévében összesen 3490 (négy százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban) kihágást jegyeztek fel, ennek majdnem fele, azaz 49 százaléka jogi kihágás volt. Az elkövetők 70 százalékát azonosítani tudták.

Simon Eszter

2013. augusztus 08., 17:112013. augusztus 08., 17:11

2013. augusztus 08., 17:302013. augusztus 08., 17:30

Hargita megye az országos átlag alatt, a 41. helyen áll a bűnözési listán – 100 ezer lakosra 1079 bűneset jut. Tavalyhoz képest mégis 34 százalékkal nőtt a falopások száma. Továbbá 29 százalékkal nőttek az adócsalások, 28-cal a lopások, 25-tel a családelhagyások, 22-vel az átverések és 21-gyel a szerzői jogok be nem tartásának esetei.

Csökkent a fenyegetés, a rongálás, a verekedés, valamint a hamisítás. Hasonlóképpen 9 százalékkal volt kevesebb a személy elleni kihágás (összesen 702 ilyen eset volt idén júliusig), de ugyanebben a periódusban négy százalékkal nőtt a közvagyon elleni szabálysértések száma (ilyen 1530 volt).

 A bejelentések szerint közúton 73 kihágás történt, 19 százalékkal kevesebb, mint tavaly első félévben. Bűncselekmények szempontjából Hargita megye a 42. helyen áll. Eggyel volt több súlyos baleset, mint 2012-ben, de öttel több haláleset történt, és 11-gyel több személy került súlyos állapotba.

Agresszívebb esetek és több lopás volt

Személy ellen elkövetett kihágások száma bejelentések alapján a következőképpen növekedett: súlyos testi sértés 4-gyel, halálos ütés eggyel volt több, mint múlt év hasonló időszakában. Csökkentek a fenyegetések (75-tel), az ütések (10-zel), viszont 7-tel nőtt a gyilkosságok és 4-gyel a súlyos testi sértések száma. Lakásokból, magánházakból 229 alkalommal loptak (bejelentett lopások száma) ez év júliusáig, 3 százalékkal több, mint tavaly, vállalatoktól 141 alkalommal, 67 esetben pedig kábeleket és egyéb vastárgyakat tulajdonítottak el (34-gyel több eset, mint tavaly). A bejelentett fosztogatások száma is nőtt 4 százalékkal.

Tiltott fegyvertartás és adócsalások

A tiltott fegyverviselésről, illetve robbanóanyag-tartásról az említett időszakban 34 százalékkal több bejelentés érkezett a Hargita megyei rendőrségekhez, mint tavaly. A bejelentett gazdasági kihágások tekintetében az országos átlag alatt, a 20. helyen van Hargita megye.

Huszonöttel csökkentek a fizetésképtelenségi esetek, hasonlóképpen a hamisítási és a munkahelyi zaklatásos (6–6-tal), a hivatalos papírok meghamisításával kapcsolatos (5-tel) esetek is. Ezekkel ellentétben 29-cel nőttek az adócsalások, 22-vel a gazdasági átverések, 21-gyel a szerzői jogok áthágásával kapcsolatos szabálysértések száma. Pénz vagy egyéb hamisítással is 10-zel többen próbálkoztak, mint 2012 első félévében.

Bírságok és büntetések

A rend őrei júliusig összesen 197 ezer 144 lej értékben koboztak el dohány- és élelmiszeripari termékeket, valamint alkoholt és faanyagot. Három személyt vettek őrizetbe, bűnügyi nyomozást 22 esetben kezdeményeztek, hat bűnbandát füleltek le, 169 büntetődossziét állítottak ki. Összesen 266 alkalommal büntettek, melynek során 442 ezer 356 lejt róttak ki.

Míg 2012 első félévében 104 falopásot jelentettek, 2013-ban ez 138-ra nőtt (33 százalékos növekedés), 177 kihágást jegyeztek, ebből 168 esetben büntetőeljárást indítottak. Falopások tekintetében Hargita megye az országos átlag felett, a hetedik helyen áll.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés