
Fotó: Barabás Ákos
Elfogadta a Hargita Megyei Törvényszék kedden a székelyudvarhelyi ügyészség fellebbezését, amelyben előzetes letartóztatást kértek ifjabb és idősebb Pui Béla ügyében. A gyanúsítottak múlt héten fényes nappal késsel fenyegettek meg egy udvarhelyi vállalkozót.
2016. november 28., 16:432016. november 28., 16:43
A fellebbezés elfogadásáról Lőrincz Rómeó törvényszéki szóvivő tájékoztatott, hozzátéve, hogy ezzel együtt parancsot adtak ki a végrehajtására. Mint megtudtuk, a keddi tárgyaláson nem vettek részt a gyanúsítottak – meg nem erősített információink szerint Budapesten tartózkodnak. A mostani törvényészki döntés nem megfellebbezhető.
Az elfogatási paranccsal kapcsolatban Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője lapunknak azt mondta, a gyanúsítottak néhány napig önként jelentkezhetnek a törvényszéki végzés végrehajtására, amennyiben nem sikerül őket előállítani, körözést adnak ki ellenük.
Korlátozni kívánja a városban működő játéktermek számát Székelyudvarhely önkormányzata, a döntés meghozatala előtt nyilvános vita keretében kérik ki a közösség véleményét.
Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.
Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.
Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.
Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.
Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
szóljon hozzá!