
Fotó: Veres Nándor
Egy csereháti lakos panasszal fordult szerkesztőségünkhöz, miszerint öt hónappal maradt le a csereháti lakószövetség a közköltség kifüggesztésével, és a lakók még mindig a novemberi közköltség kimutatásaira várnak.
2015. március 28., 10:212015. március 28., 10:21
A napokban kifüggesztik a novemberi közköltségek értékét, a késés pedig azért történt, mert a gázszolgáltató ugyan decemberben leközölte a kifizetendő értékeket, ezeket a Csereháti Lakók Egyesületének vezetősége összevetette a fűtéstámogatások értékével, majd az összesítést ismét visszaküldték a szolgáltatónak, amely az év végi ünnepek miatt megkésett a számlák visszaküldésével – tudtuk meg Jakab Lorándtól, az egyesület elnökétől. „Az értékeket kiszámoltuk, és a napokban kifüggesztjük a táblázatot. Továbbá a decemberi számlák kiközlése is folyamatban van, azokat minden bizonnyal két héten belül tudjuk kifüggeszteni” – tette hozzá az illetékes, aki fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a számlák feltorlódása miatt ezúttal toleránsak lesznek a kifizetési határidők tekintetében. „Igyekszünk úgy szervezni, hogy egy hónapban ne kelljen több nagy értékű számlát törleszteniük a lakóknak” – hangsúlyozta.
Azonban a számlák kiközlésénél is akad nagyobb probléma a Csereháti Bérlők Egyesületénél: a bérlőket tömörítő szervezetnek jelentős kintlévőségei vannak, hiszen néhány volt lakónak több tízezres közüzemi tartozását kellett kiegyenlíteniük, amit a bérlők még nem fizettek ki az egyesületnek. „Tavaly hat olyan bérlőt lakoltattak ki, akiknek a tartozása több, mint a többi háromszáz lakóé együttvéve” – jegyezte meg Jakab Loránd. Az említettek között volt olyan bérlő, aki azt követően, hogy 2011-ben beköltözött a csereháti ifjúsági lakásba, egyetlen közüzemi számlát sem fizetett ki. „Nem szeretném mindezt az egyesület korábbi elnökségének számlájára írni, viszont az tény, hogy a tartozás a lakókat terheli, hisz azt az egyesületnek ki kellett fizetnie a szolgáltató felé. A kilakoltatás után azonban bebizonyosodott, hogy az érintetteknek nincs más vagyonuk, nincs hogyan törleszteniük, tehát az egyesület egyelőre a hiánnyal marad” – sorolta az illetékes. A hat volt bérlő össztartozása több mint 40 ezer lej, de van köztük olyan személy is, aki egymaga 17 ezer lejes tartozást halmozott fel.
A többi bérlő esetében nem lehet jelentős elmaradásokról beszélni – tudtuk meg az egyesület elnökétől. Egyébként a szervezet belső határozata értelmében azokat, akik kilencven napon túl nem törlesztik adósságaikat, előbb a Csereháti Bérlők Egyesülete szólítja fel, majd az egyesület által felkért ügyvédtől kapnak ismételt felszólítást. „A lakó megteheti, hogy nyilatkozatot ír arról, milyen ütemben és meddig törleszt. Amennyiben ezt nem teszi meg, beperelhető lesz” – magyarázta. Tavaly tizennégy ilyen pert kezdeményezett és nyert meg az egyesület, a perköltségeket (ügyenként mintegy 600 lejt) az adósoknak kell fizetniük. „Természetesen nem a pereskedés a célunk, ezért ha a bérlő részéről megvan a hajlandóság, elfogadjuk, hogy közös megegyezés alapján, részletekben törlessze az adósságot” – summázott Jakab Loránd.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!