
Fotó: Thomas Campean
Röviddel az után, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi szervezeteinek képviselői szerdán bejelentették, együtt készülnek a jövő évi helyhatósági választásokra, és terveik között szerepel a közös polgármesterjelölt indítása, Gálfi Árpád, az MPP helyi elnöke újabb információkkal szolgált.
2015. június 25., 23:032015. június 25., 23:03
Mint közli, pártjuk székelyudvarhelyi szervezete a jövő évi helyhatósági választásokat illetően „azzal a romániai magyar párttal köt együttműködési megállapodást, amely támogatja a Polgári Párt polgármesterjelöltjét. Ezt pontosításként üzenjük azoknak, akik találgatásba kezdtek, miszerint közös polgármesterjelöltet indítanánk egy másik párttal. Szervezetünk számára fontos a polgári értékek megőrzése, és rendelkezünk olyan gazdasági, cselekvési, választási programmal, amely nyolc év után újra lendületbe hozhatja a várost.”
Jakab Attila, a Néppárt Hargita megyei elnöke ezzel kapcsolatban elmondta, számukra „nincs különösebb jelentősége annak, hogy melyik párt tagja lesz a közös polgármesterjelölt, hisz olyan együttműködést szeretnénk, amely a várost a fejlődés útjára állítja”. Hozzátette, szerinte korai lenne még a jelölt személyére vonatkozóan érdemben dönteni.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
szóljon hozzá!