Elkezdődhet a lövétei népfőiskola felújítása

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Mintegy 30 millió forinttal támogatná a lövétei katolikus népfőiskola épületének felújítását a magyar kormány: ezt még a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem idején jelentette be Potápi Árpád János magyar nemzetpolitikáért felelős államtitkár. A jelentős támogatást azonban nem az ismert kolozsvári Zöld Erdély Egyesület, hanem az ismeretlenségből ekkor előbukkant lövétei, azonos nevű civil szervezet kapja. Az ügy felháborodást keltett, a lövéteiek azonban állítják: tiszta szándék vezérelte a kezdeményezőket, a támogatás révén pedig több évtizedes álom valósulhat meg Lövétén – számol be keddi címlapsztorijában az Udvarhelyi Híradó.

Székelyhon

2015. augusztus 11., 13:542015. augusztus 11., 13:54

A lövétei katolikus egyháznak szándékában állt a volt népfőiskola épületének felújítása, erre akkor támogatókat toboroztak. Mint ismeretes az 1888-ban épült ingatlant 1948-ban államosították, iskolaként működött, legutóbb pedig az óvodának adott helyet. Az épületet 2003-ban szolgáltatták vissza az egyháznak, ekkorra állapota nagyon megromlott. Az újrafödéshez még 2013 tavaszán hozzáfogott az egyház, ám a vízelvezető sánc kiásása közben bedőlt az épület keleti szárnyának fala. A leomlott épületrész egyetlen felületű hajdani osztálytermet és egy tornácot foglalt magában.

„Akkor részletes felmérés és kárfelmérés készült az épületről, és egy, a sürgősségi állagmegóvásra és szerkezeti megerősítésre vonatkozó tervet is készíttettünk, saját költségre. Ezek mintegy negyvenezer lejbe kerültek, megvalósításukra, kivitelezésükre azonban nem maradt pénze az egyháznak” – vázolta fel az előzményeket Tódor Loránd lövétei kántor. Az épület azóta parlagon áll, így az egyház örömmel fogadta a lövétei Zöld Erdély Egyesült azon javaslatát, hogy a felújításhoz szükséges pénzt előteremtik, illetve a munkálatokat is felügyelik majd. „Az előzetes egyeztetések alapján az egyesület ügykezelésébe adnánk az épületet, és a felújítás befejeztével, amennyiben az egyháznak erre valamikor a jövőben lehetősége lesz, megtérítjük a munkálatok értékét. Addig is az egyesület közösségi tevékenységre használja az épületet” – magyarázta a kántor.

Az ügy egyébként azért kapott fokozott médiafigyelmet az elmúlt időszakban, mert a Tusványoson történt bejelentés után a kolozsvári Zöld Erdély Egyesület közleményt juttatott el a sajtóhoz, melyben leszögezik: elhatárolódnak a lövétei, azonos nevű civil szervezettől, ugyanakkor méltánytalannak tartják, hogy nem ők érdemelték ki a magyar kormány támogatását. „Azt is el tudom képzelni, hogy Kövér László úr és a magyar kormány valójában a mi tevékenységeinkre, eredményeinkre figyelt fel, és a felajánlásokat nekünk szánták” – nyilatkozta a történtek kapcsán Kovács Zoltán Csongor, a kolozsvári Zöld Erdély Egyesület vezetője, majd kifejtette: sejtése szerint a nekik szánt támogatást Lövétén jegyzett ismeretlen, de azonos nevű szervezet segítségével valakik sikeresen eltérítették. „Csak reménykedni tudok, hogy ez utóbbi történt és ezek a nemes felajánlások így végül elérkezhetnek hozzánk. Tekintettel arra, hogy a Zöld Erdély Egyesület évek óta súlyos forráshiánnyal küzd, jelentős segítséget jelenthetne ez nekünk az erdélyi környezetvédelem érdekében kifejtett munkánk fellendítésében” – mondta.

Ugyancsak a kolozsvári Zöld Erdély Egyesület közléséből tudjuk: a Lövétén 853-as házszámon bejegyzett civil szervezet hivatalos megnevezése Asociatia „Zöld Erdély” Egyesület, adószámuk 29786519. A kolozsváriak ugyanakkor azt is tudni vélik, hogy az udvarhelyszéki civil szervezet korábban többször is részesült a Magyar Országgyűlés elnökének közcélú adományaiban: 2012-ben 2 millió 500 ezer forint, 2013-ban 4 millió 500 ezer forint, 2014-ben 4 millió 200 ezer forint támogatást kaptak.

A lövétei egyesület 2012-es bejegyzésekor annak alapítói nem tudtak a kolozsvári Zöld Erdély Egyesült létezéséről, mondta el a lapnak Márton József, az udvarhelyszéki egyesület elnöke. „A lövétei volt katolikus népfőiskola felújításának ügyébe azért vágtunk bele, mert lövéteiek vagyunk, és fáj a szívünk, hogy az elődeink által épített, Lövétének és térségének építészetileg egyik legértékesebb épülete szemünk láttára az enyészeté lesz. A katolikus egyházzal való megállapodás alapján arra vállalkoztunk, hogy a katolikus egyház tulajdonában lévő és maradó ingatlan felújítására igyekszünk romániai, magyarországi és uniós forrásokat felkutatni” – magyarázta.

A felújítási terv alapján az újjáépítés teljes költsége 400 ezer euró, azaz 120 millió forint lenne, a megvalósításra 2–3 évet szánnak. „A magyar kormány tudomásunk szerint 30 millió forint támogatást kíván nyújtani ebben az esztendőben, így elkezdődhet a munka, ezáltal jobb eséllyel tudunk másokhoz is támogatásért fordulni (Hargita Megye Tanácsához, a Communitas Alapítványhoz és uniós közösségi forrásokhoz)” – jegyezte meg Márton József. Fontosnak tartotta hozzátenni, hogy a magyar kormánytámogatásról szóló hivatalos kiközlést még nem kapták meg, ezért a támogatás mértéke csak becsült érték.

A lövétei Zöld Erdély Egyesületnek egyébként vételi és használati joga van egy, a lövétei határban lévő 17 hektáros ingatlanra, amelyen erdei iskolát és mintagyümölcsöst akarnak létrehozni. Ezen ingatlan hasznosítását a tervek szerint összekapcsolnák a felújított volt népfőiskolai épülettel, így „egy komoly közösségi rendeltetésű bázist tudnának létrehozni, amely kiszolgálná a székelyföldi, erdélyi és magyarországi iskolások táborigényét, növelné a természeti adottságaihoz képest mostoha sorsú Lövéte és térsége turisztikai vonzerejét”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
2026. április 16., csütörtök

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve

Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve
Hirdetés