Iskoláknak szánt adományokat vettek be a költségvetésbe, bemutatták a Kipi-Kopi Napközi új térrendezési tervét, valamint módosították a hivatal városmenedzseri tisztségének megpályázásához szükséges kritériumokat a csütörtöki önkormányzati képviselő-testületi ülésen Székelyudvarhelyen. Ezek mellett a Benedek Elek Pedagógiai Líceum körüli botrányról is értekeztek a városatyák, többen állították, csak javaslatok hangzottak el a megszűnéssel kapcsolatban, nincs szó döntésről.
2016. december 22., 16:572016. december 22., 16:57
2016. december 22., 18:052016. december 22., 18:05
Az ülést megelőzően Gálfi Árpád polgármester visszavonta azt a napirendi pontot, amely a hivatal dolgozóinak nyújtott volna parkolásibérlet-kedvezményt. Döntését azzal indokolta, hogy a tervezett juttatásról nem született konszenzus a képviselők között.
Összesen 172 900 lejért pályázott sikeresen a Bányai János Szakközépiskola, amely CNC-marós osztályának műhelyét szereli majd fel, míg az Eötvös József Szakközépiskola 70 820 lej összegű forráshoz jutott, amiből eszközöket vásárolnak autójavító műhelyükbe – derült ki a költségvetés-módosításokkal kapcsolatos tervezetekből. Hargita Megye Tanácsa 44 ezer lejt utalt a Bányai János-iskolának a legutóbbi ülése után, amiből a bentlakásokat fogják felújítani – ez szintén bekerült a városkasszába. Benedek Árpád Csaba, az RMDSZ frakcióvezetője igazságtalannak tartotta, hogy csak ennyi pénzt kapott Udvarhely költségvetés-kiegészítésként a megyei tanácstól, és azt is kifogásolta, hogy célirányosan utaltak. Szerinte az összeg felhasználásáról helyben kell dönteni. Orbán Árpád alpolgármester arról tájékoztatott, hogy már egyeztettek a kérdésről a megyei vezetőkkel, és remélik, jövőtől megszűnik a probléma.
A hivatal terveket készített a Kipi-Kopi Napközinek nemrég megvásárolt terület rendezéséről, ahol parkosítanának és korosztály szerinti játszótereket hoznának létre – közölte Puskás Katalin, a városháza beruházásokért felelős munkatársa. A projekt összértéke közel 3 millió lej, amit a polgármesternek elsősorban külső források bevonásával kell megvalósítania, hiszen a városnak nincs ennyi pénze. Az ellenzéki frakció felhívta a figyelmet, hogy nem elég kivitelezni a terveket, gondozni is kell majd a területet. Végül minden képviselő megszavazta a napirendi pontot.
Ezután elfogadták a város újratervezett címerét, amely furcsa módon már rajta volt a városatyáknak karácsonyi ajándékként kiosztott határidőnaplókon. Kisebb vita alakult ki annál a határozattervezetnél is, amely módosította a városmenedzseri tisztség kritériumait. Gálfi szerint erre azért van szükség, mert egy konkrét ember felvételére fogalmazták meg az elvárásokat. Az állást hamarosan meghirdeti a városháza. Az RMDSZ-frakció azt kérte, hogy a jelentkezőket vizsgáztató bizottságába ők is delegálhassanak egy tagot, különben nem szavazzák meg a tervezetet. A polgármester végül rábólintott erre.
Közvagyonba került összesen 536 négyzetméternyi terület a Szászok táborából, valamint a Bem József utcából. Ezeket a lakók saját földjeikből adták át a hivatalnak. Mike Levente koalíciós képviselő szerint ez azért fontos, mert csak így végezhet infrastrukturális beruházásokat a városháza. Az ellenzékiek szerint nem részletekben, hanem egyszerre kéne közvagyonba venni az emberektől kapott területeket. Mike szerint erre nincs lehetőség, hiszen több tulajdonossal még folynak az egyeztetések. Végül mindenki rábólintott a napirendi pontra.
Mi lesz a Pedával?
Egy oktatási stratégia elkészítésén dolgoznak a városvezetők, emiatt több találkozót is szerveztek a tanintézetek képviselőivel – avatott be a Bendek Elek Pedagógiai Líceum megszűnésével kapcsolatban kirobbant botrány előzményeibe Orbán Árpád alpolgármester. Mint mondta, az egyeztetések azért is fontosak voltak, mert az önkormányzatnak hamarosan javaslatot kell benyújtania a tanfelügyelőséghez arra vonatkozóan, hogy milyen irányba akar haladni a város a képzések terén. Orbán rámutatott, ezeken a megbeszéléseken csak javaslatok hangzottak el, döntés nem született, így nem érti, mire volt jó a Bálint Mihály igazgató által kezdeményezett pánikkeltés. Benedek Árpád Csaba szerint az oktatási szakbizottságnak kell döntenie hasonló kérdésekben, ahogyan az oktatási stratégia kidolgozásában is részt kell vennie. Sajnálatosnak nevezte, hogy Bunta Levente volt polgármesternek az oktatás nem volt „szívügye”. Ezek után Lőrincz Edit, az oktatási szakbizottság elnöke, valamint Gálfi Árpád is nyomatékosította, hogy semmilyen döntés nem született a kérdésben. A polgármester ugyanakkor hangsúlyozta, „övön aluli ütés” volt Bálint Mihálytól, hogy összehívta a szülőket és fölöslegesen pánikot keltett.
Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.
Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.
Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.
Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.
Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
Szigorú figyelmeztetést adott ki a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság: a bevizsgált közkutak és források kevesebb mint 10 százaléka rendelkezik mindenki számára iható vízzel. Nitráttartalom vagy a bakteriális fertőzöttség miatt tilos a fogyasztás.
szóljon hozzá!