Elegük lett az idegen szemétből

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

Sötétedés után, leoltott lámpájú gépkocsival érkeznek, nesztelenül, fekete nejlonzsákban dobják ki a rejtélyes csomagot, majd gyorsan távoznak. Nem egy krimi ez, hanem évek óta húzódó szemétügy, ami most felpaprikázta a kedélyeket a Tamási Áron Lakótársulásnál.

Széchely István

2014. április 02., 10:412014. április 02., 10:41

2014. április 03., 13:112014. április 03., 13:11

Idegenek szemetének elszállításáért kell szemétdíjat fizetniük, panaszolják a Tomcsa Sándor utcában. Az ott működő Tamási Áron Lakótársulás elnöke kereste fel a problémával szerkesztőségünket, hátha az iskolatej-dobálásos ügyhöz hasonlóan ez is megoldódna. Zólya Atilla elpanaszolta, hogy évek óta ismeretlenek hordják a szemetet az egyik Tomcsa Sándor utcai tízemeletes tömbház tövébe, az épület csúszdás hulladékledobója mellé. A gond viszont az, hogy a többletszemét elszállítását is az ott lakóknak kell kifizetniük, akik nyilván arra gyanakszanak, hogy olyanok hordják oda a hulladékot a környékről, akiknek nincs szerződésük a hulladékgazdálkodási vállalattal. Ezt azonban nem tudják bizonyítani, mint ahogyan azt sem tudják igazolni, hogy a hulladéktárolón kívül lévő szemét nem tőlük származik, noha nemrég nagyjából másfél köbméternyi trágya is bekerült a szemét közé, ami csak abban az esetben lehet háztartási hulladék, ha valamelyik tömbházban nagy termetű vagy nagyon gyors emésztésű haszonállatokat tartanak.

Hordtak már oda építkezési törmeléket, nemrég pedig – röviddel a szemét elszállítása után – egy teljesen tönkrement ágyat hagyott ott valaki – mesélte a lakóbizottság vezetője, hozzáfűzve, szerencsére a vasazók hamar kibelezték az ágy fémelemeit és a fakeretet is elvitték tüzelőnek, de az ágybetét azóta is ott ázik és rohad a tömbház tövében.

Kisnyugdíjasok költségén szállítják el

Évek óta heti rendszerességgel megismétlődik a jelenség, olyan is gyakran megtörténik, hogy sötétedés után, leoltott lámpával érkeznek különböző autók, járó motor mellett kidobják a szemetet, majd elhajtanak. Ilyenkor még a rendszámot sem lehet feljegyezni – magyarázta Zólya Atilla. A lakók közül egyesek mégis tudni vélik, hogy vállalkozók is oda hordják cégük szemetét. Sok idős kisnyugdíjas lakik a tömbházakban, vannak öreg nénik, akik havi 300–400 lejes nyugdíjból tengetik életüket, jó, ha ki tudják fizetni a közköltséget, nemhogy még mások szemetének elszállításáért fizessenek 4–6 lejt havonta – fogalmazott bosszúsan a lakótársulás elnöke, gazembereknek nevezve az illegális szemétlerakókat. Múlt éveben egy alkalommal több mint négyszáz lejt kellett kifizetnie a lakóbizottságnak a mások által odahordott szemét elszállításáért, de többé egy lejt sem fizetnek – jelentette ki az elnök.

Elrettentő példát mutatna a városháza

Mint azt Zólya Atilla kérdésünkre elmondta, a székelyudvarhelyi városházán még nem tettek panaszt az ügyben. Ezt később Bálint Attila városházi szóvivő is megerősítette, tőle viszont megtudtuk, hogy nem egyedi eset a Tomcsa Sándor utcai, hiszen múlt évben két másik lakótársulástól is panaszt tettek hasonló okok miatt. A legfőbb gond az, hogy sem a lakóbizottság, de a hivatal képviselői sem tudják igazolni vagy cáfolni a szemét származását, ugyanakkor a városháza nem tudja átvállalni az említett szeméthalmok elszállításának költségeit, tehát az továbbra is a lakótársulások terhe marad – tudtuk meg a szóvivőtől.

A probléma azonban az önkormányzati képviselő-testület februári ülésén is terítékre került, a hivatalban dolgoznak a megoldási terveken, vannak például olyan elképzelések, hogy problémás helyeken térfigyelő kamerákat szerelnek fel, és ezek segítségével azonosítják majd az illetéktelen szemétlerakókat, majd ezeket az ügyeket a médiában prezentálva mutatnának elrettentő példát, hogy visszaszorítsák a jelenséget – fejtette ki Bálint Attila.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé

Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
Hirdetés