Elefántcsontpartiak a XV. MES-en

Idén a nyár derekán ismét lesz Míves Emberek Sokadalma Székelyudvarhelyen: a szokásos helyszínen megtartandó, viszont újdonságokkal is kecsegtető háromnapos rendezvény kiemelt részvevője lesz az elefántcsontparti Ensemble Artistique Showman tánccsoport, amely hagyományos táncait és népi mesterségeit mutatja majd be.

Kovács Eszter

2014. július 01., 21:552014. július 01., 21:55

2014. július 01., 22:392014. július 01., 22:39

Július 18. és 20. között újabb MES-és hétvégére invitál a székelyudvarhelyi Artera Alapítvány, melynek csapata idén tizenötödik alkalommal rendezi meg a Míves Emberek Sokadalmát. „Rendkívül izgalmas programmal rukkolunk elő idén, hisz a MES-en részt vesz a Nyugat-Afrikából érkező Ensemble Artistique Showman Côte d\'Ivoire. A csapat még tavaly keresett meg, azzal a kifejezett kéréssel, hogy Udvarhelyen is be szeretnének mutatkozni. Joggal állíthatjuk tehát, hogy nemzetközivé nőtte ki magát a sokadalom” – mondta Lőrincz Zsuzsánna, az Artera Alapítvány elnöke.

A tíztagú afrikai hagyományőrző csapat elefántcsontparti jellegzetes táncokat ad elő zene és ének kíséretében, a hagyománynak megfelelő népviseletben. „A táncosok mindhárom este fellépnek majd, de kézművesek is érkeznek a csoporttal, akik mesterségbemutatókat tartanak: hagyományos hangszer-, viselet-, maszk- és ékszerkészítési technikákat mutatnak be” – sorolta a főszervező.

Nemzeteket összefűző gyöngy

A Székely Támadt-vár udvarán tehát három napig tart majd a sokadalom, ahol a már megszokott programok – kézművesvásár, mesterségbemutatók, gyermekfoglalkozások stb. – mellett újdonságokra is sor kerül. A nemzetköziség jegyében népi gyöngyékszer-kiállítás és szakmai konferencia is lesz, melyre öt ország (Románia mellett Magyarország, Horvátország, Csehország és Bulgária) népi mesterei jelentkeztek be. „Tavaly fogalmazódott meg a igény, hogy a MES-en belül szükség lenne szoptatósátorra is, ahova a várba kilátogató kismamák elvonulhatnak babáikkal. Idén tehát az anyukák kérésének is igyekszünk eleget tenni, és kis meghitt zugot biztosítunk számukra” – hangsúlyozta Lőrincz Zsuzsánna.

Gombás étkek versenye

Az Artera Alapítvány kiemelten fontosnak tartja a népi hagyományok gyakorlását, átörökítését, ezért a tizenötödik sokadalom alkalmával is megtartják a Hencidától Boncidáig elnevezésű felnőtt mesemondó találkozót. A mesehallgatás nem csak a gyerekek kiváltsága, ahogyan mesét mondani felnőtt fejjel is lehet és kell, magyarázzák a korábbi években nagy érdeklődésnek örvendő rendezvény létjogosultságát.

A Gyulafehérvári Caritas udvarhelyi szervezete évek óta partnerséget vállal a MES megrendezésében, idén is megtartják hagyományos főzőversenyüket, melyre több udvarhelyszéki közösség is jelentkezett már. „Évről évre tematikus gasztronómiai programokat tartunk, ezúttal a főzőversenyen mindenféle gombás ételt kell készíteniük a jelentkezőknek” – mondta el Sinka Arnold szervező. A helyszínen ugyanakkor meg lehet majd kóstolni a szervezet Átalvető programjában részt vevő helyi gazdák termékeit, és a Közösség Által Támogatott Mezőgazdaság projekt részeként a várban tartják a zöldségkosarak kiosztását.

Bár minden évben frissül, bővül a MES programja, a rendezvény sikerének kulcsa a családias, bensőséges hangulat, vélik a szervezők. „Színes, szórakoztató, mégis tartalmas és tanulságos rendezvényekkel készülünk minden évben, hiszen ez a recept beválni látszik” – summázott Lőrincz Zsuzsánna.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés