Elbúcsúzott közösségétől és városától Botár Gábor

Kovács Sándor kanonok, kolozs-dobokai főesperes, a kolozsvári Szent Mihály Egyházközség plébánosa – aki huszonhét éve Gábor atya primiciás szónoka volt – most a gyászolóknak kért vigaszt. „A gyémánt akkor a legszebb, ha fekete bársonyra teszik. Egy fiatal gyémántélettől köszönünk el. Azzal a hittel, hogy Isten atyai házába, az Ő szeretetében fog lakozni az, aki a jóság mosolyával mindig életet lehelt a rohanásban megfagyott lelkünkre. (…) Ez a csodálatos templom, mely hirdeti Isten szépségét, az ő életéről tesz tanúságot. Arra kérlek, hogy a Páterről, aki értetek sokat imádkozott, emlékezzetek meg gyakran imáitokban.”

Virrasztás

Akik – a biztonsági szempontokat is figyelembe véve – befértek a templomba, imaórát tartottak ravatala körül, amibe nagyon sokan kapcsolódtak be a megszentelt téren kívül is. Hétfőn az imacsoportok virrasztottak a Kis Szent Teréz-plébániatemplomban, és egymást váltották a búcsúzók a koporsó előtt. Délután az engesztelő és hálaadó szentmisén a zenei szolgálatot a város katolikus egyházközségeinek egyesített kórusa végezte. Nagyon sok paptestvér állta körül azt az oltárt, amelyet a templom felszentelése óta hivatása fő helyszínének érzett.

„Hívtál, itt vagyok”

– mondta Merlás Tibor, a stuttgarti magyar katolikus Szent Gellért Egyházközség lelkipásztora. Aki, az elhunyt végakarata szerint, főcelebránsa volt az udvarhelyi templomban, földi jelenlétében az utolsó szentmisének. Felidézte harmincéves barátságukat. Kifejezte, most hallgatnia könnyebb volna, ám „a barátság erről is szól”: az Isten és a végtisztességtevők előtti köszönetről, azért a bizalomért, emberségért, jóságért, amit Gábor paptestvérétől megtapasztalt – hivatásra készülve és a szolgálatuk idején. „Egymást erősítettük, bátorítottuk, amikor arra szükség volt.”

A sok-sok kiváló tulajdonsággal felvértezett plébános használta adottságait. „Azért is annyira kiáltó most a hiányod. Hitben, bár nehéz és fájdalmas, rácsodálkozunk Izajás szavainak igazára: amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az Úr útjai a mi útjainknál.” Pilinszkyt idézte: amikor a keresztény ember meghal, olyan, mint amikor a folyó belevész a tengerbe. A Gábor atya élete is beletorkollott Isten végtelen tengerébe! Semmi sem veszett el abból, ami az ő élete volt: közösség született, gazdag tevékenységgel; igényesség és szépség a liturgiában, a szentségek kiszolgáltatásában; minőség a hitoktatásban.

Élete ez a közösség volt

„Nagyon szeretett benneteket. Értem és érzem fájdalmatokat. S mégis kérlek: ezt tegyétek félre most. Ez a hála és köszönet órája!” Szavaira Gábor atya néhány éve a közösségének írt gondolatai erősítettek rá. Vándortarisznyájában őrizte azt a levelet, amit a csíksomlyói gyalogos zarándoklatra is magával vitt, és elmenetele esetére fogalmazott övéinek.

A plébánia ügyvezető lelkésze, Tamás Barna által felolvasott lelkipásztori összegzése minden plébániai és iskolai pasztorációs tevékenységre kiterjedt. Hálát adott a tárgyi, szellemi és lelki ajándékokért, Isten segítségét kérve a közösségi munkára és arra, aki a folytatásban a plébánia élére kerül. „Békével a szívemben távozom el.” A hallottak nyomán az udvarhelyi búcsúztató szertartás részvevői az Égre emelték könnyes pillantásukat. Botár Gábor írott kérése a maradókhoz: „Ne hagyjátok el a folyót, Istent. Merítsetek belőle! Imátokat kérem továbbra is.”

Hálaének

A gyászkocsit kísérő családtagok, paptestvérek és egyháztanácsosok a kitartó zarándok kedvenc énekével, a régi székely himnusszal zengtek hálát érte a csíksomlyói kegytemplomnál. Majd keresztelésének templomában, Csíkszentgyörgyön falusfeleivel imádkoznak, mielőtt a bánkfalvi Kálváriatemető kápolnájába vinnék földi maradványait az udvarhelyi egyháztanácsosok. Kedden délben a tizenkét órakor kezdődő gyászmise után kísérik földi nyugvóhelyére, végakarata szerint édesapja mellé, Székelyudvarhely legifjabb római katolikus egyházközségének első plébánosát.

Személyes útravaló

Jézus Krisztus, akit életeddel szolgáltál, legyen a jutalmad és részesülj abban az örömben, amit a jó Atya szán a megváltottaknak. Isten veled, az egyházi újságírásban bő húsz éve segítőm, munkatársam, lelki barátom és plébánosom, Gábor atya!