1990 óta Székelyudvarhelyen hagyományosan szabadtéren, a Patkóban tartják az éjféli misét. Idén a ködös hideg éjszaka ellenére ismét megtelt a Márton Áron tér.
2012. december 25., 20:222012. december 25., 20:22
2012. december 25., 20:532012. december 25., 20:53
„Korunk embere igen nagyra értékeli a szabadságot, ami kétség kívül lényeges feltétele emberi méltóságunk kibontakozásának, de tudnunk kell azt is, hogy van rendetlen, bűnös szabadság is, ami zűrzavarhoz vezethet. Sokan vannak, akik a szabadságukat féltik Istentől, féltik Jézus Krisztustól és féltik az egyháztól, miközben elfelejtik, hogy az élet legfőbb értéke nem a szabadság, hanem a szeretet. Karácsonyról nem lehet úgy beszélni, hogy kihagyjuk belőle a lényeget: a megváltót. Aki elfogadja Jézus Krisztust mintaként, az megérti és megéli, mit jelent Isten gyermekeinek szabadságában élni” – mondotta Mátyás Károly székelyudvarhelyi főesperes-plébános, majd hozzá tette, nem könnyű leküzdeni a lelkekben végbement vérmérgezést.
1989-ben az első nyilvános szabadtéri éjféli misét már a Patkóban akarták megtartani, de aztán „terrorfenyegetés” miatt elhalasztották. ’90 óta, a szeretet ünnepén mindig megtelik a Patkó az éjféli misén résztvevőkkel, nem volt ez másképp most sem.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!