Egyre kevesebb karácsonyfát vágnak ki

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Folyamatosan csökken a karácsonyfáknak szánt fenyők kivágásának mértéke Hargita megyében, és ez idén sem lesz másképp – vélik a szakemberek. Eladásra kis mennyiség kerül belőlük.

Kovács Attila

2015. december 06., 17:332015. december 06., 17:33

Kispályások vagyunk – mondta Miklós István, a Hargita Megyei Erdészeti Igazgatóság illetékese. Bár ez a megállapítás elsősorban az állami tulajdonú erdőterületek arányára vonatkozik Hargita megyében, a kivágott karácsonyfák mennyiségére is ráillik. A 22 ezer hektárnyi állami tulajdonú erdőből évek óta csak kis mennyiségben vágnak ki díszítésre szánt fenyőt, ez az idén sem haladja meg az ezer darabot.

Az erdészeti igazgatóság értékesítési felelőse szerint főként a megye északi részében, Tölgyes, Borszék, Maroshévíz környékén történik kitermelés, mivel ott található az állami területek többsége, és magánerdészet sem működik. Csíkszeredába vagy a csíki településekre nem is hoznak egyáltalán ebből a mennyiségből, de Gyergyóba sem.

Az állami erdészet által szerződéses alapon ügykezelt magán- és közbirtokossági tulajdonú erdőkben, amennyiben a tulajdonosok igénylik, és az üzemterv szerint kitermelhető a karácsonyfának alkalmas fenyő, a hivatalos dokumentumokat elkészítik, és a szállítási levelet is biztosítják meghatározott díjszabás ellenében. Tavaly ősztől megszűnt a korábban kötelező zárjegy használata is, mivel ezt a biztonsági elemet az erdőradarnak nevezett, faanyag-szállítmányokat nyomon követő elektronikus rendszer felülírta.

Egyelőre egy-két helyről jelezték csak, hogy van igény karácsonyfákra, saját szükségletre – közölte érdeklődésünkre Májer Emese, a Csíki Magánerdészet vezetője. A magánerdészet által ügykezelt, mintegy 50 ezer hektáros területről többnyire a közbirtokosságok kérik a karácsonyfák kivágását, ezeket pedig a tagságnak osztják szét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés