
Fotó: Lukácsi Lehel
Az előzetes felmérések szerint mintegy egymillió eurós kárt okozott Farkaslaka községben a szombat délután és este lezúdult árvíz. Személyi sérülés nem történt, ám a termőföldek és utak jelentős részét megrongálta a jelentős vízmennyiség.
2014. július 27., 15:282014. július 27., 15:28
2014. július 27., 18:552014. július 27., 18:55
Farkaslaka község öt települését nagymértékben érintette a szombat délutántól késő estig tartott áradás: Székelyszentléleken, Farkaslakán, Székelypálfalván, Bogárfalván, és Nyikómalomfalván mintegy húsz hektárnyi földterületet öntött el a víz – mondta el Kovács Lehel, a község polgármestere. Mint kiderült, hozzávetőleg 250 háztartásban keletkezett kár: gazdasági épületekbe, házakba és picékbe tört be a nagy mennyiségű csapadék. Ezenkívül az erdei, községi és megyei utak jelentős része károsodott, néhol a megáradt hegyi patakok elsodorták a hidakat, illetve a nemrég leterített aszfaltréteget.
Éjszaka is dolgoztak
Bár a hétvégi árvíz hatásai messze elmaradnak a 2005-ös, több emberéletet is követelt természeti katasztrófáétól, a lakók igencsak megriadtak szombaton: az eső délután négy óra körül kezdett zuhogni, a környező hegyekből eredő, máskor sekély patakok a szemtanúk szerint néhány perc alatt léptek ki medrükből, és változtatták folyóvá a települések utcáit. Este tíz és tizenegy óra között váltak újra járhatóvá az utak – mondták el többen is. Amint arról Kovács Lehel beszámolt, több tűzoltócsoport már a víz visszahúzódása előtt megérkezett a községbe, este tíz órakor tizenegy környékbeli hivatásos és önkéntes alakulat fogott hozzá a víz szivattyúzásához a károsodott háztartásokban. Mintegy hajnali háromig dolgoztak, vasárnap reggel hat órakor pedig már folytatták is a munkát.
Használhatatlanok a kutak
Vasárnap délre a legtöbb település fő utcái már járhatók voltak – a polgármester tájékoztatása szerint Székelypálfalván még csak gépjárművel lehetett közlekedni. A község lakói gumicsizmában, szivattyúkkal, lapátokkal és vödrökkel takarították el a jelentős mennyiségű vizet, iszapot, hordalékot. Bogárfalva felső részén, a templom szomszédságában mintegy huszonöt centiméteres víz állt a pincékben, amelyek kiszívatásán még akkor is dolgoztak. A kutak azon a részen jó időre használhatatlanná váltak. Mint az ott lakók elmondták, még a dombokról is látni lehetett, ahogy percről-percre szélesedik a víz útja, majd a templom környéke több óráig megközelíthetetlen volt. Az istenháza udvarát is elöntötte a víz, szentmisét azonban így is tartottak – derült ki.
Megsemmisült a termény
Székelyszentléleken is számos háztartásban kemény munka folyt: a kultúrotthon közelében, két patak találkozásánál lakó Tóth család apraja-nagyja segédkezett az elárasztott ház kitakarításánál. Mint elmondták, a közelben lévő összes pince és számos ház is megtelt vízzel, a közelben lévő termőföldek veteményei pedig megsemmisültek. A település lakói szerint Szentlélek felső részén az utakat, hidakat is elmosta a víz, az áradás nyomán lábszárközépig ér az iszap – a beszámolók szerint a tűzoltóautók azt a részt meg sem tudták közelíteni.
A családot a kilenc évvel ezelőtti árvíz tragikusan érintette: akkor egy családtagjukat is elveszítették a természeti katasztrófában. „Szent a falu neve, de sok szerencsétlenség éri az itt lakókat” – jelentették ki. Örültek annak, hogy a mostani áradás kisebb horderejű volt a 2005-ösnél, de elmondták, ez a faluban szinte minden évben megtörténik: amikor csöpörögni kezd, már figyelik a patak vízszintjét, a legrosszabbtól tartva. Feltételezéseik szerint a mostani szerencsétlenséget a hegyekben lezúdult jégeső okozta.
Sürgősségi beavatkozásra van szükség
A településeken még zajlik a kárfelmérés: mint Kovács Lehel elmondta, a község vezetőségének sürgősségi beavatkozást kell eszközölnie a leszakadt utak, partok helyreállításáért. A legsürgősebb munkálatok a medrek kitakarítása, a partok szélesítése és támfalazása, az utak helyreállítása, hosszabb távú tervük egy víztározó gát létrehozása.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!