
Fotó: Barabás Ákos
Tervezési-kivitelezési „baki” csúszott a 132-es számú megyei út Szentegyháza–Lövéte–Homoródalmás–Oklánd–megyehatár szakaszának felújításába: csak román nyelvű helység- és útjelző táblákat helyeztek ki. A december 7-ei rendkívüli ülésén elhangzottak szerint a megye önkormányzata saját költségén cseréli kétnyelvűekre a feliratokat. A tervek elfogadásáról Hargita Megye Tanácsának korábbi elnökét, Bunta Leventét kérdeztük.
2015. december 08., 19:512015. december 08., 19:51
2015. december 08., 20:092015. december 08., 20:09
Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke Borboly Csaba elnök jelenlétében a rendkívüli ülésen elmondta: az év végéig befejeződő, európai uniós finanszírozású korszerűsítést számos nehézség után sikerült elvégezni. Felszámolták a munkálatokra 2009-ben szerződést kötött konzorcium cégeit, ami miatt nem lehetett folytatni a kivitelezést, így szerződést kellett bontani, amire 2012-ben került sor. 2012-től 2013 májusáig a folyamatos óvások miatt többször elindított közbeszerzési eljárásoknak nem volt eredményük, így két évig szünetelt a kivitelezés.
Még 2007-ben (Bunta Levente elnöksége idején) fogadta el az akkori megyei tanács a tervet, amelyben egynyelvű helységnévtáblák szerepeltek. A jelenlegi alelnök, Barti Tihamér szerint nem kérdés, hogy a kétnyelvűséget be kell tartani.
A felújított út hossza 26,6 kilométer, a projekt összértéke közel 65 millió lej. Jelenleg már csak a szentegyházi gyár előtti híd elkészítése van hátra, így a kivitelezés mintegy 90 százalékban elkészült.
A fentiekkel szemben Bunta Levente polgármester, Hargita Megye Tanácsának egykori elnöke állítja: az elmúlt időszakban elég sok mellébeszélés jelent meg a jelenlegi megyei önkormányzat részéről. Ez csak egy a sok közül. „Tudni kell, hogy még 2008-ban hátra volt hagyva egy 15 millió eurós kivitelezési szerződés, de a munkát a mai napig nem tudták befejezni. Most egy nagyon furcsa magyarázkodásba kezdenek, amikor a törvényes előírásokat figyelmen kívül hagyva egynyelvű helységnévtáblákat helyeztek ki. Elég szánalmas, ilyenkor férfiasan be lehet ismerni, hogy tévedtünk” – mondta el Bunta. „Egyébként is tudnivaló, hogy a műszaki terv nem szokott kitérni ilyen részletekre, ezért is nevetséges a megyei tanács viszonyulása. Szégyellni kellene, hogy egy ilyen beruházás kivitelezéséhez nyolc évre van szükségük, amit más körülmények között egy, esetleg két év alatt el lehetett volna végezni” – tette hozzá.
„Sajnos politikai rossz szándékot feltételezek, térségek közötti ambíciókat” – közölte Bunta Levente. „A térségi ambíciókat félre kell tenni, és a közösség érdekét kellene szem előtt tartani. Nem méltó egy megyei vezetőhöz, hogy így viszonyuljon egy beruházáshoz. Mindez hozzá nem értésre utal” – közölte szerkesztőségünkkel a beruházási tervek elfogadásának idején tisztségben lévő egykori tanácselnök.
Hétfőtől SMS-alapú jegyvásárlási lehetőséget vezet be a székelyudvarhelyi helyi közszállítást működtető Urbana Transport.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
szóljon hozzá!